
Vajon mi lesz a többi gyógyvizes medence sorsa?
Fotó: Olvasói fotó
Idén tavasszal az uzonkafürdői fürdőtelep tulajdonosainak megbízásából a nagybaconi közbirtokosság lebontotta a melegfürdő egykori, romos állapotú épületét, és a tervek között területrendezés is szerepelt. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
2023. július 30., 10:052023. július 30., 10:05
2023. július 30., 10:072023. július 30., 10:07
A környékbeli közbirtokosságok tulajdonában lévő fürdőtelepet a nagybaconi közbirtokosság tartja karban. A tavasszal említett tervek között szerepelt egyebek mellett, hogy a borvízmedencét körülvevő napozóra vízálló burkolat kerülne, továbbá a lebontott épület helyének rendezése és a borvízcsorgó felújítása is.
Simon András, Bacon község polgármestere lapunknak elmondta, úgy tudja, a felújításhoz szükséges engedélyek beszerzése van folyamatban.
– fejtette ki.
Bocskor László, a nagybaconi közbirtokosság elnöke hangsúlyozta, bár egyelőre használhatóvá tették az öt közbirtokosság tulajdonát képező fürdőtelep medencéjét, mivel tavasz óta nem történt jelentős előrelépés, nem kíván nyilatkozni.
Egy medencét használhatóvá tettek
Fotó: Olvasói fotó
„Lebontottuk az említett, veszélyessé vált épületet, a medencét annyira kijavítottuk, hogy a fürdőszezonban legyen használható, az emberek tudjanak fürödni. Senkitől nem kérünk ezért pénzt, bárki szabadon használhatja. A fürdőszezon lejárta után várható a folytatás, azonban nem szeretnék ígérgetni, hiszen amíg nincs végleges döntés mindenki részéről, addig meg nem akarok nyilatkozni” – hangsúlyozta.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!