Lakat kerülhet a gyergyószentmiklósi sportcsarnokra

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a gyergyószentmiklósi sportiskola, az utóbbi időben leálltak a fejlesztések az anyagiak hiánya miatt, ősztől pedig a sportcsarnok működése is veszélybe kerülhet.

Gergely Imre

2010. július 14., 17:332010. július 14., 17:33

2010. július 14., 21:082010. július 14., 21:08

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A városi sportcsarnok másfél éve, 2008 telén került az önkormányzat kezeléséből a sportiskola irányítása alá. A sportlétesítmény számára akkor ez tűnt a legmegfelelőbb megoldásnak, hiszen az iskola a tanfelügyelőségtől forrásokat tudott találni a csarnok fenntartására. A helyzet azonban azóta megváltozott. Következtek a megszorítások, s így egyre nehezebbé vált az épület költségeinek előteremtése, a személyzeti leépítések miatt pedig az itt folyó tevékenységet is egyre nehezebb elvégezni. Két éve még tizenkilencen dolgoztak a sportiskolánál, és még szükség lett volna néhány személy alkalmazására.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ehhez képest leépítések jöttek, most tizenhat alkalmazottja van az intézménynek, amiből tizenketten tanárok – mondta el Jánosi Béla igazgató. Egy évvel ezelőtt a sportiskola és a polgármesteri hivatal hivatalos egyezséget kötött, miszerint a Salamon Ernő, a Sfintu Nicolae és a gépgyártóipari középiskolák, vagyis azok a tanintézmények, amelyek a csarnokot testnevelés órákra használják, pénzt kapnak majd a terembérlésre. Ez azonban azóta sem történt meg, az egyezséget nem tartják be, a csarnokot  azóta is ingyen használják az iskolák, a költségeket ellenben a sportiskolának kell előteremtenie.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Most nyár van, a csarnok eben az időszakban nagyrészt kihasználatlanul áll, az iskolások vakációznak, és az amatőr focicsapatok is inkább a szabad levegőn sportolnak. A következő tanév kezdetéig még éppen két hónap áll az illetékesek rendelkezésére, hogy megoldást találjanak a problémára. Jánosi Béla kijelentette, ha a helyzet nem változik, nem tudja tovább vállalni a csarnok fenntartását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák

Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák
2026. november 03., kedd

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon

Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon
2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
Hirdetés