
Sokféleképpen visszaköszön a gimnázium címerállata és homlokzatának örökös lakója
Fotó: Barabás Ákos
Bagolykiállítás nyílt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium alsó tagozatainak helyet adó Iskola utcai épületben. Ez a tulajdonképpeni nyitánya annak a rendezvénysorozatnak, amellyel egész évben az oktatási intézmény megalakulásának 425. évfordulóját ünneplik. A fő ünnepély november 8–10. között lesz.
2018. február 26., 17:402018. február 26., 17:40
A bagoly a görög mitológiában a bölcsesség megtestesítője, Pallasz Athéné istennő mellett. Címerállatként elsősorban a tudományokat jelképezi. A bagoly végigkísérte írói pályáját a gimnázium névadójának, Tamási Áronnak is. Bölcső és bagoly című önéletrajzi művében a könyv felett virrasztó embert jelképezte, vagyis a tudományt, amelyhez hosszú út vezetett a székely faluból a klasszikus írók társaságáig – olvasható az intézmény honlapján közzétett ismertetőben.
– közölte az ötletgazda László Mária, aki az alsó tagozatosok koordinátora. A munkálatokba mindegyik évfolyam bekapcsolódott, kivéve a nyolcadikosokat, akiket tehermentesítettek a képességfelmérő vizsga miatt. „Csak annyi volt a kikötés, hogy természetes anyagot vagy újrahasznosított papírt használjanak, és osztályonként más-más technikát alkalmazzanak” – magyarázta a tanárnő.
Fotó: Barabás Ákos
Az előkészítőbe járó gyerekek a tűpárnának is hasznosítható madarakat filcből szabták és vattával tömték ki, szemnek pedig gombot varrtak. Az elsősök párban dolgoztak, és fából egész bagolyfamíliát készítettek. A másodikosok faleveleket, magvakat, gesztenyét használtak fel – az ő munkájuk csoportosan készült. A harmadik osztályosok téli tájban fán gubbasztó madarakat álmodtak meg, festett kőből: a féldomborművek ajtó- vagy ablakdíszeknek is beillenek. A negyedikben filccel díszített tobozok születtek.
Fotó: Barabás Ákos
A hatodikosok a bonyolult és aprólékos fonaltechnikát választották: a vázlatrajzra cérnát ragasztgattak, úgy tűnt elő a végső forma, a jubileumi logót ábrázoló mestermű. A hetedik osztály papírkollázzsal szállt be a kiállításba, újságból vágták ki a kívánt formát, téliesítve vagy díszítve a hátteret.
– mondta még el László Mária.
Fotó: Barabás Ákos
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!