
Archív
Fotó: László Ildikó
Hatodik alkalommal rendezik meg Homoródszentmártonban a községi napokat és a Pánkófesztivált augusztus 24–25-én. A színes programsorozat mellett vasárnap fellép a Magna Cum Laude együttes is.
2024. augusztus 22., 11:202024. augusztus 22., 11:20
A községi ünnep szombati napján a sportvetélkedőké lesz a főszerep, amely 10 órakor kezdődik, este a Caravel Zenekar lép fel 19 órától, majd szabadtéri zenés mulatság veszi kezdetét.
Lovasbemutatón lehet majd megtekinteni a Horse Club Harghita csapatát 13 órakor. 16 órakor ünnepi köszöntőbeszédekkel együtt értékelik a pánkósütő-versenyt, majd Szoóh Anikó, Kovács Sarolta és a Vonyarci Fúvósok is szórakoztatják a közönséget.
Őket követi 17:30-tól Pittyes2-es és Gyufa, végül a humor-triót 20 órakor a Magna Cum Laude koncertje váltja.
A községi napok idején arcfestés, légvár, helyi kézműves vásár, enni- és innivalók, illetve lovaglás és vásárvonat is várja a szórakozni vágyókat.
A teljes program ide kattintva olvasható.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
szóljon hozzá!