Pénteken este hét órakor a Küküllő szállodában került sor a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Közösségépítő Díjainak kiosztó gálájára. Az eseményen egy jótékonysági aukcióra is sor került, majd a közel száz üzletembert, civil szervezeti képviselőt felvonultató gála bálra váltott, tánccal, mulatsággal ért véget.
2010. március 19., 21:332010. március 19., 21:33
2010. március 19., 21:372010. március 19., 21:37
Az SZKA többnyire kér, hisz ez a feladata, ám ad is, a péntek este pedig egy olyan pillanat volt, amikor az egyesület gálára hívta Székelyudvarhely üzletembereit, civil szervezeteinek képviselőit, elöljáróit. A 2009-es év gazdasági szempontból közismerten gyenge év volt, ám a vállalkozók, civil szervezetek kitettek magukért, az este részünkről egyúttal egy köszönet is feléjük – mondta Chris Worman, az egyesület megálmodója és elnöke.
Ugyanakkor az SZKA csapata úgy gondolja, a kiosztásra került Közösségépítő Díj lehetőséget ad számukra arra, hogy megünnepeljék és kitüntessék azokat, akik tetteikkel közösségünket támogatják. Az udvarhelyiek mindig is gondját viselték közösségünknek – mondják, és itt nemcsak nagyvonalú jótevőkre gondolnak, hanem a mindenkori kalákázókra is.
Mivel a múlt év és az idei is nehéznek ígérkezik, gondolkoztak, hogyan tudnák jutalmazni azokat, akik a nehézségek ellenére is segítettek. Úgy döntöttek, díjat alapítanak. Nagyon sok remek jelölt volt – közölte Chris, majd azzal folytatta, hogy minden kategóriában hármat nevesítettek, akikre szavazni is lehetett, az este folyamán pedig a nyertesek neveit ismertették.
Vállalkozás kategóriában a három jelölt: Udvarhelyi Híradó, mely számos SZKA-akció partnere volt, a Matrica Rt., mely a Tábor-negyedi grundmunkálatokban segített, és az Elan Trio Kft. mely többek között a Közösségi Kártya-akció során volt az egyesület támogatója, partnere. A nyertes – a voksokat követően – az Udvarhelyi Híradó lett.
Az Udvarhelyi Híradó díját a főszerkesztő, Jakab Árpád vette át
Magánszemélyek kategóriában Katona Lászlót nevesítették, aki nemcsak birkózóedző, hanem a csapat lelkes támogatója is. Továbbá Bodurian János került képbe, aki amellett, hogy iskolaigazgató, táborok, fesztiválok szervezőjeként is jegyzik. A harmadik jelölt dr. Oláh Amália volt, aki több mint harminc évig ápolt és gondoskodott, két generációt felölelő pályája során páciensei nagy része barátnak számított. Ebben a kategóriában a doktornőt díjazták.
A Fülöp Áron Egyesület részéről Fekete Judit vette át a díjat
A kézjegy kategóriában a három jelölt: Haáz Rezső képzőművész, etnográfus, tanár, Bányai János, geológus, muzeológus, környezetvédő, valamint Vajda Emil, író, karmester, hegedűművész volt. A díjat – szintén a szavazatok alapján – idén Haáz Rezsőnek ítélték oda.
A nyertesek neveinek ismertetését követően Chris Worman egy \"meglepetéssel\" is szolgált. Elmondta, hogy a közösségépítő szervezetekkel jó partnerséget ápoló cégek kategóriájában nevesítették az Elan Trio Kft.-t a \"Oameni pentru oameni\" országos versenyre, díjra, melynek gálájára nemrég került sor Bukarestben. Chris Boros Csabát kérte mikrofonhoz, ami azt jelentette, hogy a Procter&Gamble, Sensiblu és más, hasonló méretű cégekkel folytatott versenyből az Elan Trio Kft. jött ki nyertesként.
Boros Csaba megéri felszólítással mindenkit adakozásra szólított
A gálán két mozzanatban jótékonysági aukcióra, árverésre is sor került. Egy úgynevezett csendes aukció tárgyai függtek a falakon, ami azt jelenti, hogy a különböző képzőművészti alkotásokra, fényképekre a melléjük rendelt lapon lehetett licitálni névvel, összeggel, majd természetesen az vihette haza a kiszemelt alkotást, aki a legtöbbet ígért érte. Emellett a klasszikus árverés során egy hatszemélyes off-road túrára, egy 1983-as Tokaji Aszúeszenciára, egy hétvégére a Kálnoki-kastélyban, egy Sándor Attila szobrász által felajánlott faszoborra, illetve egy Győrfi András festményre lehetett licitálni.
A jó hangulatért a Quarteto formáció és az Olti Attila Band volt a felelős. Az esemény tombolasorsolással, tánccal, mulatsággal ért véget.
Tekintse meg fotógalériánkat!
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!