
Fotó: Olti Angyalka
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
2026. augusztus 12., 21:052026. augusztus 12., 21:05
Az ivóvízhálózat felújítása és bővítése érdekében készül társulásra Felsőboldogfalva község és Székelyudvarhely – derül ki a város csütörtöki tanácsülésére előterjesztett napirendi pontokból. Ennek apropóján érdeklődtünk, hogy pontosan miről is van szó.
Fotó: Olti Angyalka
Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere lapunknak kifejtette, már régi tervük, hogy
Ezt csak Székelyudvarhellyel közösen, a 33-as községi út mentén haladva tudják megvalósítani.
Fotó: Olti Angyalka
Ennek érdekében kötnek társulási szerződést a várossal, hogy közösen kezdhessék el a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. Az említett dokumentummal pályázhatnak ugyanis a beruházáshoz szükséges forrásokért. Azt is megtudtuk tőle, hogy
Székelyudvarhelyen a Lejtő utca tetején javulnak a körülmények
Fotó: Olti Angyalka
Székelyudvarhelynek is hasznára válik a közös beruházás, hiszen a Lejtő utca tetején és annak környékén rendszerint gondok voltak az ivóvíz-szolgáltatással, ami a hálózatbővítésnek és -fejlesztésnek köszönhetően megoldódhat – nyilatkozta Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője.
Mint mondta, a tervek szerint 230 háztartás esetében javíthatják a körülményeket. A vezetékek földbe helyezése mellett egy pompaház is épül a város területén.
A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy
A beruházás műszaki terveinek elkészítését és a kivitelezést mindenképp külső forrásból szeretnék megvalósítani.
A vízhálózat fejlesztéseket követően már útfelújításon is lehet gondolkodni
Fotó: Olti Angyalka
Két éve voltak tárgyalások Székelyudvarhely és Felsőboldogfalva között arról, hogy kiszélesítsék és felújítsák a városból Farcádra vezető községi utat, ám ezt kénytelenek voltak elhalasztani – válaszolta a Székelyhon kérdésére Zsombori Levente.
Emlékeztetett, az ivóvízhálózat bővítését csak az említett út szélén haladva lehet megoldani, így semmi értelme nem lenne a korszerűsítésének, amíg a csövek nem kerülnek a földbe.
– magyarázta. Hozzátette, addig is a karbantartási munkálatok részeként igyekeznek rendben tartani az utat. Hasonló meglátást közölt ugyanakkor Zörgő Noémi is a székelyudvarhelyi városháza részéről.
Fotó: Olti Angyalka
A Környezetvédelmi Alap (románul Administrația Fondului pentru Mediu, rövidítve AFM) egy állami intézmény, amely a környezetvédelmi minisztérium koordinációja alatt működik. Fő feladata a hazai környezetvédelmi projektek, zöld befektetések és támogatási programok (például a roncsautó-program vagy a zöld ház napelemes program) finanszírozása és kezelése.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
2 hozzászólás