
Amint elkészül az alkotás, összesen 30 méteren lesz leolvasható a gyergyói gyermekek, fiatalok álma jövőjükről
Fotó: Pethő Melánia
Újabb korcsoport tervei, céljai kerülnek fel a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom melletti sikátor falára – fiatal felnőttek kezdték el a munkát hétfő délben a Fessünk álmokat! nevet viselő programban.
2018. augusztus 20., 19:062018. augusztus 20., 19:06
Idén harmadik állomásához érkezett a Fessünk álmokat! elnevezésű program, amellyel kettős célt követ a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
A falfestés révén egyrészt színesebbé, hangulatosabbá tesznek egy köztéri építményt, másrészt a tudatosságot erősítik azokban, akik vállalva a részvételt, saját álmaikat jelenítik meg a falfestésben.
– mutatott rá Fodor Rita, programfelelős. Mint részletezte, a falfestést műhelymunka előzte meg. A jelentkezők vezetett foglalkozásokon „dolgoztak” álmaikon, saját célokat határoztak meg, majd közösen ötölték ki, hogy a falra kerülő alkotás milyen formában tükrözze szépnek, sikeresnek képzelt jövőképüket.
Fotó: Pethő Melánia
A tíz fiatal álma egy közös alkotásban, képregény formájában köszön vissza a sikátor faláról.
– tudtuk meg Fodor Ritától.
Mint az előző két alkalommal tette az 5-8. osztályosok, majd a középiskolások alkotta csapat, a fiatal felnőttek is tíz méter hosszan festik fel a képet a sikátorfalra. Tervezik, hogy még kedden, de legkésőbb szerdán befejezik a munkát.
Jövőben a családosokat, majd az idősebb generációt szólítják meg a programmal, hogy egyetlen felületen legyen végigkövethető a kisebb és nagyobb gyermekek álmodozása a fiatal felnőttek, a családosok és az idősek jövőképével.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!