
A Bolyai legkisebbjei – szinte negyven hatéves kezdte el itt idén a tanévet
Fotó: Boda L. Gergely
Két előkészítő osztály indulhatott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban ebben a tanévben, ugyanis április elején kiderült, szinte kétszer annyi hatévest írattak be, mint ahány hely volt eredetileg. Az iskola vezetősége ezért még egy előkészítőt kért a tanfelügyelőségtől.
2017. szeptember 13., 12:572017. szeptember 13., 12:57
Április elején szembesült a Bolyai Farkas Gimnázium vezetősége azzal a helyzettel, hogy az előírt huszonöt helyre 39 hatévest írattak be az iskola nulladik osztályába. Ráadásul mindegyiknek a lakcíme a tanintézet körzetébe tartozott. Ezek után döntött úgy a Bolyai vezetősége, hogy kér még egy előkészítő osztályt. Mátéfi István igazgató akkor elmondta,
de a kialakult patthelyzetet valahogy meg kell oldaniuk. Sok huzavona után – többek között a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének megoldására is hivatkoztak a tanfelügyelőségen, de arra is kérték az igazgatóságot, hogy ellenőriztessék le a gyerekek lakcímeit, amelyre nem volt hajlandó a vezetőség –, de végül megoldották a túljelentkezés okozta problémát. Szeptember 11-én két előkészítő osztállyal indulhatott el a tanév a Bolyaiban – tudtuk meg Mátéfi Istvántól.
Fotó: Boda L. Gergely
A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében egyébként maradt volna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indult volna, de ez a megoldás egyáltalán nem lett volna jó sem a tanulóknak, sem pedig a pedagógusoknak. A nagy létszámú osztály hátrányokkal jár: nem jut elég idő és figyelem a gyerekekre, a visszahúzódó kicsik még inkább háttérbe szorulnak, a lelki sérülések orvoslására egyáltalán nem jutna idő, illetve a minőségi oktatás rovására mehet a nagy létszám – fejtette ki áprilisban Ferenczi Edit tanítónő, aki idéntől átvette az egyik nulladik osztályt.
Fejes Réka szaktanfelügyelő egyébként tavasszal lapunk megkeresésére aggodalmát fejezte ki azért, hogy ekkora túljelentkezés állt elő a Bolyaiban. Úgy vélte, ez más tanintézetek rovására menne, pedig sok körzeti iskolában dolgoznak még ugyanolyan jó pedagógusok, mint a Bolyaiban.
– tudtuk meg az igazgatótól.
– hangsúlyozta az igazgató. Erre azért volt szükség, mert sok szülő a tanító személye miatt iratta gyerekét a Bolyaiba, ezért diszkriminatív megoldásnak bizonyult volna, ha a vezetőség önkényesen dönt arról, hogy melyik gyerek hová kerüljön. Jelenleg 15 gyerek van egyik osztályban, 22 pedig a másik nulladikban, és a 36-os, illetve 39-es termeket kapták meg az iskola legkisebbjei – tette hozzá Mátéfi István. Összesen 39 osztály indulhatott el a Bolyaiban, de
Ők maradtak a régi épületükben, de a 2017–2018-as tanévben adminisztratív szempontból a Bolyaihoz tartoznak.
Fotó: Boda L. Gergely
Szintekre bontva újítanák fel a bentlakást
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy folyamatban van azoknak az engedélyeknek a beszerzése, amelyek a kollégium bentlakásos szárnyának felújításához szükségesek. Arra azonban nem tudott pontos választ adni, hogy mikor látnak neki az épület renoválásához, ugyanis a polgármesteri hivatalnak, a kataszteri hivatalnak, a tűzoltóságnak és a műemlékvédelemnek is jóvá kell hagynia a munkálatot.
„Amint meglesznek az engedélyek, leülünk a kivitelezővel, és megegyezünk, hogy szintekre bontva lásson neki a felújításhoz. Az iskola épülete telített, de egy-egy emeletnyi osztályt ideiglenesen el tudunk helyezni különböző laborokba, és akkor mindenki délelőtt járhatna a munkálatok idején is” – mondta el Benedek Zsolt. A felújítás egyébként a nagyenyedi kollégium mintájára történne, és magába foglalná a központi fűtés beszerelését, a mosdók felújítását, a tantermek korszerűsítését, de a nyílászárók cseréjét is – tette hozzá az intézményvezető.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!