
A rádiótorony környéke. Még az út is magánterület
Fotó: Gecse Noémi
Egy csíkszeredai vállalkozó kifogásolja, hogy a tulajdonában levő felparcellázott építési telkekhez, illetve a már felépült házakhoz vezető utat, noha felajánlották, nem akarja átvenni Csíkszereda önkormányzata. Az alpolgármester szerint ilyen esetben több feltételnek kell megfelelni.
2017. június 14., 14:402017. június 14., 14:40
Csorba István csíkszeredai vállalkozó elmondása szerint tíz évvel ezelőtt vásárolt területet a megyeszékhelyen, a rádiótorony közelében, sorházak építése céljából.
– ismertette az előzményeket. Megtudtuk azt is, hogy a rendezési tervet 11 telektulajdonossal társulva 2010-ben készíttették el, az utat pedig a tanács elvárása szerint telekkönyveztették, 14 méter szélességet hagyva ennek.
arra gondolva, hogy a város elvégzi a közművesítést.
„Az volt a válasz, hogy így nem tudják átvenni, csináljuk meg a közművesítést, és egy utat. 2013-tól a cégem 9 telke és 14 magántulajdonú telek mentén elvégeztük a közművesítést, valamint az út lekövezését 400 méter hosszan az út teljes szélességében, és 250 méteren olyan szélességben, amely elég a forgalom számára az építkezések idején, hogy az autók ne hordják a sarat. Víz- csatorna-, gáz- és villanyvezetékek készültek a mi költségünkön, minden működőképes. A terület értéke 250 000 lej, és még ugyanannyit költöttünk közművesítésre is – így akarunk adni 500 000 lejt a tanácsnak díjmentesen” – magyarázta Csorba István.
A vállalkozó, miután a 2016-ban az ismét benyújtott adományozási ajánlatot elutasította a polgármesteri hivatal, Szőke Domokos alpolgármesterhez fordult, de mint mondta, találkozójukkor nem kapott elég időt, hogy elmondja észrevételeit.
„Azért mentem, hogy megkérdezzem, a tanács részéről nincs semmi támogatás az építeni akarók számára? Arról született tanácsi határozat, hogy miután elkészült a közművesítés, a B adózási kategóriába kerüljön a terület, amelyre adót kell fizetni – az útra is –, de az átvételre még nem. Az út, ahol nem végzett egy kalapácsütésnyi munkát sem a város, megmaradt nekem, nem adhattam el, fizetem rá az adót. Szentléleken, Fitódban az elmúlt tíz évben több ház épült, mint Csíkszeredában – pont az ilyen akadályok miatt” – érvelt.
Szőke Domokos alpolgármester szerint általános jellegű a probléma – a nagyobb rendezési tervek esetében mindig felmerül az út és közművesítés kérdése.
Fotó: Gecse Noémi
„Amikor az önkormányzat képviselő-testülete megszavazza a rendezési tervek elfogadását, a határozat második pontjába azt is belefoglalja, hogy ezt úgy tudta elfogadni, ha a lakók az ő költségükre elkészítik a közművesítést, az utat és mindent, ami ezzel jár. A fő oka ennek, hogy a város először be kell fejezze a közművesítést azokban a városrészekben, ahol ez évtizedek óta hiányzik, és nem tudja prioritásként kezelni ezeket az új lakónegyedeket” – számolt be.
„Volt eset, hogy megvásárolták a telket, építettek, és kérték, hogy a város takarítsa a havat, szereljen közvilágítást, de nem volt megfelelő út építve. Mi azért ragaszkodtunk az út kialakításához, mert már az építkezéskor jönnek az autók, hozzák az anyagot, és hordják ki a sarat az utakra – az elvárás egy kövezett út kialakítása, amely elsősorban az építkezés alatt megakadályozza a sár képződését, és civilizáltan megoldja az ingatlan megközelítését, biztosítva az esővíz elvezetését is – olyan esetekkel is találkoztunk régebb, hogy az átvétel után kiderült, az esővíz elvezetése csak hálózat kiépítésével valósítható meg – ilyen költséget nem tudunk vállalni” – magyarázta.
Hozzátette,
A jelzett eset kapcsán több kifogás merült fel – közölte az alpolgármester. Így nehéz egy rajzon beazonosítani az utat.
– értékelt Szőke. Szerinte tovább bonyolítja a helyzetet, hogy csak egy másik magánterületen lehet áthaladni a terület megközelítéséhez. „Ezeket meg kell oldani, és mi természetesen nyitottak vagyunk az átvételre. Az út feleljen meg a minimális elvárásoknak – legyen egy dőlése, széle és hossza – ami a rajzok alapján a helyszínen is leellenőrizhető. Ez a minimális feltétele annak, hogy miután beterjesztjük a javaslatot, elfogadja, és átveszi az önkormányzat, és ne azzal kezdődjön, hogy a városnak költenie kell rá – legalább pár évig legyen működőképes” – magyarázta az alpolgármester.
Megjegyezte azt is, ha átadják az utat, és valaki később akar csatlakozni a közművekhez, fizetnie kell az önkormányzatnak a feltörési engedélyért és egyéb jóváhagyásokért, míg magánterületen könnyebb elvégezni ezeket a munkálatokat.
– tette hozzá.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
szóljon hozzá!