
A gyártó és a beszálító cég szakemberei ismertették az új eszköz működését
Fotó: Pethő Melánia
Nyitott és laparoszkópos műtétekre egyaránt alkalmas eszközt vásárolt a gyergyószentmiklósi kórház. A Ligasure készülék a sebészet, urológia, nőgyógyászat széles területén használható. Alkalmazásával lerövidül a műtéti idő, ami orvosnak, betegnek egyaránt könnyebbséget jelent. További előnyei is lényegesek.
2017. december 15., 15:122017. december 15., 15:12
Új orvosi műszert vásárolt a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház – a sebészeti beavatkozásokra alkalmas Ligasure eszköz és technológia betegnek, orvosnak egyaránt előnyére szolgál – tájékoztatta lapunkat Ferenczi István kórházmenedzser. Elmondta,
Mint részletezte, a kórház minden évben benyújtja az egészségügyi minisztériumhoz az eszközvásárlási kérelmet, a lista értékének 10 százalékát a kórház fenntartója, azaz a városi önkormányzat kell vállalja. A minisztériumtól ugyan nem kapott pénzt idén eszközbeszerzésre a kórház, de az önkormányzat részét megkapták, ebből sikerült megvásárolniuk a közel 230 ezer lej értékű Ligasure-t. Az eszköz működését a gyártó és a beszállító cég részéről érkezett szakemberek ismertették a sebészorvosokkal, asszisztensekkel csütörtökön. Utolsó generációsként mutatták be a műszert.
Sebészek és asszisztensek ismerkednek az új készülékkel
Fotó: Pethő Melánia
A számítógép-vezérlésű tartozékok nyitott műtéteknél is alkalmazhatók, ugyanakkor a laparoszkópos beavatkozások lehetőségeit is bővítik – magyarázta lapunknak Suciu András, aki egyike a gyergyói kórház általános sebészeinek.
– sorolt néhányat a lehetőségek közül az orvos. Az új eszköz további előnyeire rámutatva kiemelte,
ami könnyebbség az orvosnak, előny a betegnek. „Minél kevesebbet van a páciens a műtőasztalon, annál kisebb a műtét rizikója, de
– magyarázta. A sebész munkáját is segíti az eszköz – mutatott rá. „Ezzel a technikával a sebésznek csupán egyetlen eszközt kell használnia a különböző műtéti fázisoknál, fogunk, vágunk, metszünk, égetünk vele” – mondta.
Suciu doktornak van gyakorlata az új eszköz használatában, korábbi munkahelyén, a marosvásárhelyi kórházban dolgozott hasonlóakkal – mondta, hozzátéve, a Ligasure rutineszköznek számít a 21. századi sebészetben. Rátérve a gyergyói kórház sebészeti osztályának felszereltségére, Suciu András úgy fogalmazott,
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi kórház nyereséggel zárja az idei évet, ennek köszönhetően további eszközöket is vásárolnak.
– tájékoztatott Ferenczi István kórházmenedzser. Elmondta, várhatóan
Nagyon nagy szükség van egy computer tomográfra (CT), ám a nagy értékű diagnosztikai eszköz megvásárlására egyelőre nincs anyagi kerete a gyergyói kórháznak.
– szögezte le a kórházmenedzser.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!