
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Pozitív lett Cosmin Boricean Kovászna megyei alprefektus koronavírus-tesztje, csütörtökön beutalták a sepsiszentgyörgyi kórházba. Egy nappal korábban, szerdán a prefektúra egy másik munkatárásáról derült ki, hogy megfertőződött.
2020. július 02., 13:282020. július 02., 13:28
Az alprefektusnak a betegségre utaló tünetei voltak, ezért mintát vettek, csütörtökre lett meg az eredmény. A prefektúrán elkezdődött a járványtani vizsgálat. Iulian Todor prefektus szerint a kormányhivatal székházát pénteken fertőtlenítik, ám hangsúlyozta vannak dokumentumok, melyeket nem lehet fertőtleníteni, mert megrongálódnak.
Az elmúlt hetekben azonban a munkatársaik az árvízkárok feltérképezése miatt sokat voltak terepen, számos emberrel találkoztak, betartva a szükséges óvintézkedéseket.
A prefektúra tájékoztatása szerint a járvány kitörése óta Kovászna megyében 286 személy fertőződött meg koronavírussal, eddig 247 esetet gyógyultnak nyilvánítottak. Kovászna megyének 5549 koronavírus tesztet dolgoztak fel, ehhez hozzáadódik további 2694 teszt, melyet Brassó, Szeben és Maros megyei személyektől levett mintákból végeztek el.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.
2025 meghatározó év Románia és az erdélyi magyar közösség számára: új politikai helyzet alakult ki, miközben Európát háború és gazdasági bizonytalanság terheli. Magyarországon választások közelegnek – a belpolitikai viták Erdélyben is érzékelhetők.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára. Ez a Tordai-hasadék.
1 hozzászólás