
A megyei sürgősségi kórház épülete. Fontos, hogy ne csak betegként ismerkedjenek a székelyföldiek az intézménnyel
Fotó: Veres Nándor
Első alkalommal szerveznek Csíkszeredai Kórháznapokat a hétvégén. A rendezvény tulajdonképpen egy tudományos konferencia, amelyen számos orvos megosztja tapasztalatait az általa választott egészségügyi szakterületről.
2017. szeptember 20., 19:032017. szeptember 20., 19:03
Az előadásokat pénteken és szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagy aulájában tartják, vasárnap pedig a megyei tanács épületének a márványtermében. A pénteki és szombati konferencián a meghívott egészségügyi szakemberek vesznek részt. Vasárnap 11–13 óra között kórházlátogatást tartanak, amelyen bárki részt vehet, illetve 11–16 óra között a megyei tanács márványtermében is mindenki számára nyitottak a szakmai előadások.
A háromnapos rendezvényről a kórház, illetve a megyei önkormányzat képviselői szerdán sajtótájékoztatót tartottak.
Demeter Ferenc kórházmenedzser szerint azért van szükség egy ilyen jellegű rendezvényre, mivel az utóbbi időben számottevő strukturális, szervezeti és személyzeti módosítás, fejlődés következett be a megyei sürgősségi kórház életében.
– magyarázta a kórházmenedzser. Konrád Judit orvosigazgató kifejtette,
Mint hangsúlyozta, fontos, hogy az emberek közelebbről is megismerjék a kórházat és annak tevékenységét.
A sürgősségi kórház adminisztrációs tanácsa részéről Zonda Erika elmondta, a kórház 2010-ben a minisztériumtól a megyei önkormányzat adminisztrálásába került, azóta pedig a fejlődés útjára lépett. Példaként rávilágított, hogy az utóbbi években fiatal szakemberek érkeztek, új részlegek jöttek létre, orvoslakások épültek, korszerű berendezéseket sikerült beszerezni, illetve számos felújítást célzó projekt zajlik jelenleg is.
– emelte ki Zonda Erika.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
szóljon hozzá!