
Nem lesz lehetőség az utca két szélén parkolni a felüljáró híd és a város széle között
Fotó: Gábos Albin
Jóval kevesebb parkolóhely marad a csíkszeredai Hargita utcában egy európai uniós támogatásból tervezett felújítás után. A munkálatok során ugyanakkor buszsávot alakítanak ki és új körforgalom is készülhet.
2018. október 30., 09:442018. október 30., 09:44
2018. október 30., 14:332018. október 30., 14:33
Elfogadta a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a Hargita utca felújításához, átépítéséhez készült megvalósíthatósági tanulmányt, amellyel a Regionális Operatív Program keretében a megyeszékhelyek számára európai uniós alapból biztosított célirányos támogatásért pályázik idén a város.
A Hargita utca szélesebb, a vasúti felüljáró és a város nyugati bejárata közötti szakasza Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint egy urbánusabb formát kap.
A városvezető kérdésünkre azt mondta, a vasúti felüljáró hídra tervezett gyalogos- és kerékpársávok a Hargita utca említett szakaszán mindkét oldalon folytatódnak, zöldövezetekkel együtt.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesz lehetőség az utca két szélén parkolni a személy- és haszongépjárművek számára a felüljáró híd és a város széle között. A vasúti felüljáró híd nyugati oldalán levő útkereszteződésben, ahol a híd alatt is átvezető útra lehet ráfordulni, egy nyújtott körforgalom kialakítását javasolta a tervező – tudtuk meg. Tartalmazza a felújítás a Hargita és Rét utcák kereszteződésének rendezését is, ott jelzőlámpák felszerelését tervezik.
Külön sávot kapnak a tömegközlekedési eszközök a Kossuth Lajos utcában is
Fotó: Kozán István
Változás várható a Hargita utca keleti, a vasúti felüljáró hídnál lévő körforgalom és a Kossuth Lajos utca közötti részén is, ahol
A polgármester arról tájékoztatott, hogy a buszsávot a Hargita utca ezen szakaszának déli oldalán alakítják ki, így ezt a buszállomás irányából a városközpontba tartó buszok vehetik igénybe. Ezáltal ott is fel kell majd számolni az útszéli parkolóhelyeket. Az említett buszsáv nem ér véget a Hargita utcában, hanem folytatódik a Kossuth Lajos utcában is, és egészen a Kossuth és Márton Áron utcák kereszteződéséig, a körforgalomig tart majd. A változással így jelentősen csökkenhet a Kossuth Lajos utcai parkolóhelyek száma is.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
7 hozzászólás