Könyvvásár után Csík-Expó

Újdonságokkal készülnek az idei Csík-Expóra. Archív •  Fotó: Veres Nándor

Újdonságokkal készülnek az idei Csík-Expóra. Archív

Fotó: Veres Nándor

Több újdonsággal várják a látogatókat a 27. Csík-Expóra, amelyet ezúttal a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában szerveznek meg. A fogyasztási cikkek nemzetközi vásárán több helyi és magyarországi cég képviselteti majd magát, a látogatók emellett számos látványosságra számíthatnak – ígérik a szervezők.

Barabás Hajnal

2017. május 18., 11:172017. május 18., 11:17

„Idén lesz 27 éves a Csík-Expó, 27 éven keresztül Csipor Attila szervezte meg ezt a rendezvényt, neki köszönhetjük, hogy ennyi ideje működik, de sajnos ő már nincsen közöttünk” – emlékezett meg az expó egykori kezdeményezőjéről és szervezőjéről Földi Zsuzsa, az Expo-Har ügyvezető igazgatója.

Ezúttal tágasabb, melegebb és világosabb helyszínt választottak a fogyasztási cikkek nemzetközi kiállításának, így

idén a Vákár Lajos Műjégpálya helyett az Erős Zsolt Aréna ad otthont a rendezvénynek május 25-28. között.

Tavalyhoz képest pedig több kiállítót várnak az ország több városából, például Szatmárnémetiből, Kolozsvárról, Aradról és a közeli székelyföldi városokból, és Magyarországról is a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében.

Idézet
Az a célunk, hogy a helyi, illetve a külföldi kiállítók bemutathassák termékeiket, és noha manapság már több lehetőség is van online vásárlásra, mégis másabb, hogy amit meg szeretnénk vásárolni, azt megérinthetjük, megkóstolhatjuk

– jegyezték meg a szervezők.

Archív •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Archív

Fotó: Veres Nándor

Szerintük azért is érdemes lesz kilátogatni a kiállításra, mert a cégek árkedvezménnyel fogják kínálni termékeiket. Megközelítőleg 2000 négyzetméternyi felületen mutatkozhatnak be a cégek, a csarnokban standokat állítanak fel, kint pedig a kiállítók mellett játszótér is lesz – tudtuk meg.

Azon túl, hogy gazdasági eseményről van szó, próbálnak egy szórakoztató, de ugyanakkor fárasztó sportágat is népszerűsíteni, amely már három éve jelen van Csíkszeredában, de még nem sokan ismerik, így a Four Seasons sportklubbal közösen az expó ideje alatt buborékfocit (Bumper-ball) fognak rendezni. Emellett szintén újdonság, hogy

az expó első napján, csütörtökön a Hargita Vendégváróban üzleti fórumot szerveznek a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal és a Csíki Vállalkozók Egyesületével közösen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Szakértők: nagy valószínűség szerint kipusztult a Kis-Küküllő halállománya

Az elmúlt időszakban, a parajdi bányakatasztrófa nyomán a Kis-Küküllő sóterhelése jelentősen megnőtt. Független szakemberek összefoglaló tanulmányt készítettek a vízminőség és az élővilág állapotáról. Mutatjuk, hogy mire jutottak.

Szakértők: nagy valószínűség szerint kipusztult a Kis-Küküllő halállománya
2025. június 18., szerda

A parajdi strand megnyitásával remélhetőleg növekedni fog a turisták száma

Hamarosan megnyitnák a parajdi sós vizű strandot, mélykutakat fúrnának Dicsőszentmárton környékén az ivóvíz hosszútávú biztosítása érdekében, továbbá csökken a Korond-patak sókoncentrációja – derült ki a szerdai parajdi sajtótájékoztatón.

A parajdi strand megnyitásával remélhetőleg növekedni fog a turisták száma
2025. június 18., szerda

Továbbra sem indulhatnak újra a lezárt ivóvíztisztító állomások

Továbbra is szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácsban és Vámosgálfalván mivel a sótartalom túllépi a megengedett határértékeket: Gyulakután is hasonló a helyzet.

Továbbra sem indulhatnak újra a lezárt ivóvíztisztító állomások
2025. június 18., szerda

Hetente meggyilkolnak egy nőt Romániában – a családon belüli erőszak áldozataira hívják fel a figyelmet

A családon belüli erőszak halálos áldozataira hívja fel a figyelmet a FILIA Központ több más civil szervezettel közösen a szerdán fél nyolctól meghirdetett bukaresti tüntetéssel.

Hetente meggyilkolnak egy nőt Romániában – a családon belüli erőszak áldozataira hívják fel a figyelmet
2025. június 18., szerda

Nem adta meg az elsőbbséget, két személy sérülésével járó baleset lett a következmény

Elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be a keddi, két személy sérülésével járó baleset Szentivánlaborfalva és Réty között – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nem adta meg az elsőbbséget, két személy sérülésével járó baleset lett a következmény
2025. június 18., szerda

Újabb trükkös csalási kísérlettel akartak megtéveszteni időseket Székelyudvarhelyen

Ismeretlenek edényeket és étkészleteket kínáltak eladásra időseknek Székelyudvarhelyen, majd házukba bejutva pénzt követeltek tőlük – számol be egy közelmúltbeli esetről a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség.

Újabb trükkös csalási kísérlettel akartak megtéveszteni időseket Székelyudvarhelyen
2025. június 18., szerda

Ne osszuk meg nyaralási terveinket a közösségi oldalakon – figyelmeztet a rendőrség

Idén is megemlékezett a rendőrség az Otthoni Betörések Megelőzésének Európai Napjáról, amelyet június 18-án tartanak. Cél, hogy bemutassák azokat az egyszerű lépéseket, melyekkel megelőzhetők a betörések.

Ne osszuk meg nyaralási terveinket a közösségi oldalakon – figyelmeztet a rendőrség
2025. június 18., szerda

Sokkos állapotban, magára hagyva találtak egy sérült nőt Kézdiszentléleken – vizsgálja a rendőrség

Súlyosan sérült, sokkos állapotban találtak rá egy 42 éves nőre Kézdiszentlélek határában, a 11B jelzésű országút mentén szerdán reggel. A rendőrség nyomozást indított.

Sokkos állapotban, magára hagyva találtak egy sérült nőt Kézdiszentléleken – vizsgálja a rendőrség
2025. június 18., szerda

Felfüggesztik a most induló roncsautóprogramot is, hogy esztelenül ne költekezzenek az új kormány megalakulásáig

A Környezetvédelmi Alapkezelő szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti az összes folyamatban lévő finanszírozási programját, beleértve a magánszemélyek számára kiírt roncsautóprogram csütörtökre tervezett elindítását is.

Felfüggesztik a most induló roncsautóprogramot is, hogy esztelenül ne költekezzenek az új kormány megalakulásáig
2025. június 18., szerda

Fehér karszalaggal jelezték a tanárok, nem tehet meg velük bármit a politikum

Volt olyan tanár, aki a csuklójára, más a karjára vagy az ingjére akasztotta a fehér szalagot szerdán. Így jelezték a politikumnak: itt vannak, és a törvényhozók nem tehetnek meg velük bármit. Jövő tanévtől akár a tanítást is felfüggeszthetik.

Fehér karszalaggal jelezték a tanárok, nem tehet meg velük bármit a politikum