
Fotó: Gábos Albin
Térkövezett sétányokon közelíthetik meg szeretteik végső nyughelyét a csíkszentkirályiak a hétvégi halottak napján: az önkormányzat hétfőn fejezte be a temető felújítását. A sétányok mellett lépcsőt és mozgássérült feljárót is kialakítottak a sírkertben.
2019. október 28., 17:142019. október 28., 17:14
A térségben ritkaságnak számító beruházást zártak le hétfőn Csíkszentkirályon: a helyi temetőben egyebek mellett térkövezett sétányokat alakítottak ki. Mint Székely Ernőtől, a község polgármesterétől megtudtuk, korábban gondot jelentett, hogy főként esős időben csúszóssá vált a füves talaj a sírkertben, és az ott található emelkedőt sem volt egyszerű „megmászni”, főként az idősebbeknek. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy megkönnyíti a sírhelyek megközelítését.
A polgármester elmondása szerint a 180 ezer lej értékű munkálat során a temető sétányainak 60 százalékát sikerült burkolniuk, a fennmaradó részt pedig a tervek szerint jövőben fejezik be. Jelenleg a temető két kapuját összekötő fősétányt és a két lekötő, sírhelyek közötti sétányt újították fel, a földút hátsó része és a ravatalozó környéke azonban csak a következő fázisban kerül sorra. Emellett,
Fotó: Gábos Albin
A polgármester arra is kitért, hogy azért válhatott lehetővé a temető felújítása, mert a település utcái jelentős részének aszfaltozásával már végeztek a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) által kapott támogatásnak köszönhetően. Csíkszentkirályon jelenleg 14,5 kilométer aszfaltút található, de ebből hat kilométer mezei út, így tulajdonképpen 9,5 kilométer községi út felújítását végezték el az elmúlt években. Ebből 5,5 kilométernyi út aszfaltozása idén fejeződött be. Az 1,8 millió lej értékű beruházásnak köszönhetően
azaz 444 méternyi községi utat kell még leaszfaltozniuk a teljes lefedettség érdekében.
A községvezető azt is elárulta, hogy a jövő héten egy újabb hiánypótló beruházáshoz látnak hozzá:
ahol jelenleg igencsak balesetveszélyes a gyalogos közlekedés. Mint mondta, a Poklondfalva nevű falurészen, azaz a település Csíkszereda felőli bejáratától a turul emlékműig egy 415 méteres szakaszon, azt ezt követő Kincseszeg nevű falurészen pedig egy további 264 méteren alakítanak ki járdákat az út bal oldalán. Amennyiben kedvez az időjárás, ezzel még az idén szeretnének végezni, jövőben pedig folytatják a munkát további szakaszok kiépítésével.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Romániában nincs gázolajhiány, a helyenként jelentkező ellátási zavarokért az üzemanyag-forgalmazók a felelősek, mivel nekik kell biztosítaniuk a megfelelő logisztikát és az időben történő szállítást.
A rendőrség egyetlen nap alatt közel 400 szabálysértést állapított meg a vasúti átjáróknál – idézi a Román Rendőrség közleményét az Agerpres.
Egy csereháti terület megvásárlását kezdeményezte soros ülésén a székelyudvarhelyi önkormányzat, ahol ifjúsági lakásokat építenének a közeljövőben. Emellett az Eötvös József Szakközépiskola felújításával kapcsolatban is történt némi előrelépés.
Politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) még kedden beterjeszti a parlamentbe az Ilie Bolojan vezette kormány elleni közös bizalmatlansági indítványát.
Lecsökken a kezdő és a tapasztalt pedagógusok bére közti különbség, és éppen a nagy pályarégiséggel rendelkezők járnak rosszul, ha jelenlegi formájában véglegesítik az új egységes bértörvénytervezetet. Az érdekvédelem általános sztrájkra készül.
szóljon hozzá!