Hirdetés
Hirdetés

Könnyebben haladhatnak a járművek a Nyúlád-tető irányába

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Helyi költségvetésüket hasznosítva aszfaltozták le a Nyúlád-tető felé vezető út hágós részét Oroszhegy községben, ezenkívül pedig több helyszínen is hasonló munkálatot készítenek elő.

Fülöp-Székely Botond

2022. július 10., 13:052022. július 10., 13:05

Mintegy 1,5 millió lejt fordított a helyi költségvetésből az oroszhegyi önkormányzat kisebb-nagyobb útszakaszok modernizálására – tudtuk meg Bálint Elemér Imre polgármestertől. A cél az, hogy könnyebbé tegyék az autós közlekedést. Az elöljáró közölte, felújításokat végeznek a Felszeg utca végétől nagyjából fél kilométeren át a Nyúlád-tető irányába (a Küshágód határkeresztjéig).

Az aszfaltozás, illetve a vízelvezetés megoldása mostanra befejeződött, már csak kisebb munkák vannak hátra – az útpadkákat kell rendbe tenni.

Nagy szükség volt az útburkolatra a helyszínen, hiszen arra közlekednek az erdőkitermelésénél használt munkagépekkel, amelyek a hágón rendszerint tönkretették a korábbi kövezett utat. „Számos erdőkitermelő cég használja az utat, hiszen három település bizonyos erdőrészeit csak erre tudják megközelíteni. A helyszínen még azt is látni lehetett a járható felület megrongálásából, hogy hol kapcsoltak vissza a gépjárművekkel. Kiszámoltuk, hogy három év alatt annyit elköltöttünk a korábbi makadámút karbantartására, mint amennyiből az aszfaltozás is megoldható volt” – magyarázta Bálint.

Hirdetés

Több oroszhegyi helyszínen is terveznek még aszfaltozást kisebb szakaszon, jelenleg ezek előkészítésével dolgoznak – így a polgármester. Ilyen például a volt takarékszövetkezeti épület előtti útkereszteződés, ahol parkolókat is kialakítanak. Aszfaltozni szeretnének ugyanakkor az Alsó utca és a 134C jelzésű megyei út kereszteződésében, a Major és a Temető utcákban. Utóbbi számít a legnagyobb munkának – jegyezte meg Bálint Elemér Imre. Ezeken kívül egyébként

Székelyszentkirályon az Iskola utcában is burkolni fogják az utat, valamint parkolókat hoznak létre a közeli óvoda udvarán. 

Az említett helyszíneken nagyjából két hét múlva elkezdődik az aszfaltozás. Az önkormányzat célja az volt, hogy könnyebben megközelíthetővé váljanak a közterületek, illetve egyszerűbben lehessen használni az útkereszteződéseket. A polgármester újságolta el azt is, hogy hamarosan le lesz terítve a kopóréteg a Tibód határában javított 134C jelzésű megyei úton.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés