Kettős ünnepségre került sor a nyárádszeredai unitáriusok körében: három ifjú tett vallást hitéről a gyülekezet előtt, továbbá erre már az új templomban kerülhetett sor.
2011. június 29., 18:002011. június 29., 18:00
2011. június 29., 20:142011. június 29., 20:14
Új hajlékban ünnepeltek vasárnap a nyárádszeredaiak
A szertartáson Sándor Szilárd lelkész a tanítványságról szólt: a dicsőség, mint az igazságra megtisztult lét, csupán Istené lehet. Aki pedig ezt az isteni dicsőséget felismeri, tanítvánnyá lesz. A dicsőség világosságában csak az mártózhat meg, lelkét csak az tudja fénnyel táplálni, aki tanítvány. Úrvacsorai prédikációjában a lelkész újszövetségi példázatot említett: a régi tömlőbe nem töltenek új bort, mert az szétreped és kárba megy a nedű. De a régi tömlőt nem kell eldobni, mert az alapján újat lehet készíteni. Ugyanígy az emberi létnek és léleknek is szüksége van az állandó megújulásra.
Még van tennivaló a főtéri új templom körül
Az ünneplőbe öltözött templom kapcsán Sándor Szilárd, a Jobbágyfalvi-Nyárádszeredai Unitárius Társegyházközség lelkésze elmondta: az új templom alapkövét 2004 augusztusában tették le Nyárádszereda főterén, és most adatott meg a pillanat a csaknem 200 fős gyülekezet számára, hogy első istentiszteletét megtartsa ebben a hajlékban. Ezzel egyelőre csak birtokba vették az épületet, ám a felszentelésre még várni kell, hiszen még sok tennivaló van: fűtést kell szerelni az épületbe, a toronyba pedig harangokat.
A nyárádszeredai unitáriusok 1983-ban vásárolták meg a katolikusoktól azok addigi kis kápolnáját, és azt használták mindaddig, amíg sikerült az új hajlékot felépíteni.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!