
Új helyszínen, de változatlan jókedvvel jelentkezik a Kortárs Művészeti Műhely. Archív
Fotó: Haáz Vince
Három évig a marosvásárhelyi Aranykakas épülete adott otthont a Szféra – Kortárs Művészeti Műhelynek, az idei évtől azonban költözik a rendezvény. A Vásárhelyi Forgatag részeként zajló programsorozat a régi Európa Gimnáziumban kapott új helyet, amely noha nem műemlék épület, mégis nagy múltú, és hasonlóan izgalmas, mint az Aranykakas épülete.
2018. augusztus 23., 13:382018. augusztus 23., 13:38
2018. augusztus 23., 13:392018. augusztus 23., 13:39
Új helyszínen, de változatlan jókedvvel jelentkezik idén a Szféra – Kortárs Művészeti Műhely augusztus 31. és szeptember 2. között. A Szféra programfelelőse, Fülöp Tímea elmondta, a múlt évi rendezvény alkalmával már tudták, hogy az lesz az utolsó az Aranykakas udvarán, a tulajdonos ugyanis fel kívánja újítani, úgyhogy rögtön a rendezvény után már keresgélni kezdték az új helyszínt, amelyet végül is a Horea utcai volt Európa Gimnázium udvarán találtak meg.
„Az új helyszín legalább olyan izgalmas, programszervezői szempontból még alkalmasabb és változatosabb is, mint az Aranykakas, amit nagyon szerettünk amúgy, és reméljük, nemsokára régi pompájában látjuk majd. A volt Európa Gimnázium azonban azért más, mert itt benti tereket, volt osztálytermeket is tudunk használni, ugyanakkor kint az udvaron is van árnyékos hely, illetve napos egyaránt, van hely a színpadnak, különböző műhelyfoglalkozásoknak.
Kiállítások terén is több kibontakozást enged az új tér, hiszen eddig csak szabadtériben gondolkodhattunk, de most eső, szél ellen is lehetőségünk van védeni a műalkotásokat” – sorolja az új helyszín jellegzetességeit Fülöp Tímea. A helyszín nagy előnye ugyanakkor, hogy a város központjában van, a Vásárhelyi Forgatag többi programjához is közel.
A szférázók amúgy már megszokhatták, hogy mindig régi épületek mellett húzódhatnak meg, amelyek ha nem is műemlék épületek, de mindenképp fontos felhívni rá a figyelmet. A Horea utca 19. szám alatti volt Európa Gimnázium az 1800-as évek végén épült, zsidó iskolának építették, később katolikus felekezeti iskola lett belőle, majd az Európa Gimnázium székhelye volt évekig.
„Nem műemlék épület, de műemlékvédelmi zónában van. Nem szenzációsan gyönyörű, ez egy historizáló régi épület. Jó néhány éve, amióta az iskola kiköltözött, üresen áll, ez meg is látszik rajta. Most is arra igyekszünk felhívni a figyelmet, hogy a régi épületekre érdemes odafigyelni, ha nem is tudjuk mindeniket megmenti” – fogalmazott Fülöp Tímea. Hozzátette,
A rendezvény célja változatlan; a szervezők elmondása szerint egy űrt próbálnak kitölteni a marosvásárhelyi kulturális térben, és olyan produkciókat szeretnének közelebb hozni, amelyek a fősodorral szemben helyezkednek el, de kiemelt figyelmet érdemelnek. A színes programkavalkádban teret kapnak képzőművészeti kiállítások, koncertek, alkotóműhelyek, kötetbemutatók. A háromnapos fesztivál alatt napjaink izgalmas zenei szárnypróbálgatásai, illetve már ismert csapatok is megfordulnak majd a Szféra udvarán, határon innen és túl.
A 42 óra CineMaraton című megmérettetésre olyan stábok, csapatok jelentkezhetnek, akik együtt filmeznek, vágnak, forgatókönyvet írnak 42 óra alatt. Az indító rendezvényen mindenki kap majd néhány kötelező elemet, amelyet be kell építenie a filmbe, aztán elindul a stopperóra, és 42 óra áll majd a stábok rendelkezésére, hogy a végén a készen megvágott filmekkel megérkezzenek, és átadják azt a zsűrinek, amely zárórendezvényen értékeli majd ezeket. Természetesen díjazzák is majd a legjobbakat.
A tervek szerint minden itt készült filmet az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon is levetítenek. Főként a filmes történetmesélést és a kreatív megoldásokat fogják értékelni, így nem kell félni, ha nincs megfelelő felszerelés, nem kell ehhez profi filmes kamera, megteszi egy okostelefon is.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!