Klein László: néhány gondolat Székelykeresztúr jövőjéről Pr-cikk

•  Fotó: Vajda Lehel

Fotó: Vajda Lehel

Székelykeresztúr történelmileg is mindig a kis térség központja volt. Ezt a központi szerepet meg kell erősítsük, most annál is inkább hiszen Hargita megye tanácsának az élére Bíró Barna Botondot támogatva, illetve Antal Lóránt szenátor úrral közösen Udvarhelyszék és azon belül Keresztúr fiúszék jövőbeni kilátásai javulni fognak.

Támogatói tartalom

2024. június 06., 15:152024. június 06., 15:15

A városunk egyik legfontosabb vonzóereje az, hogy oktatási központként működik térségünk számára. Iskoláinkon keresztül a gyermekeinket támogatjuk, ha felkarolunk minden olyan pályázati lehetőséget, amely a minőségi oktatást célozza meg. A bölcsődei oktatástól kezdve, hiszen pár éve világossá vált, erre nagy igény mutatkozik; ezt a kezdő szintet újra kell gondolnunk városunkban. Elmondhatjuk, kicsi lett az egyetlen Székelykeresztúron működő bölcsőde, szüksége van bővülésre, vagy akár még egy új épületre is.

Idézet
Városunkban legyen szó a bölcsődéről, napközikről vagy iskoláinkról, az önerőből való bővítés mellett megyei és Európai Uniós pályázati tőkére lesz szükségünk akár oktatási segédanyagok beszerzéséhez, bútorzat cseréhez vagy épületek karbantartásáért.

Ugyancsak felelősséggel tartozunk azon tanulni vágyó fiatalok iránt is, akik a környező falvakból minden nap ingáznak városunkba, az iskolabuszok számának növelése elsődleges szempont – lehetőség szerint a 2024-ben nagyon is fontos környezettudatos módon.

•  Fotó: Faluvégi Bartha Noémi Galéria

Fotó: Faluvégi Bartha Noémi

Idézet
Egy fontos és számomra talán személyes kapcsolódás az oktatáshoz a sportélet – saját élettapasztalatom által is világos számomra a sport fontossága és megtartó ereje egy közösségen belül.

Viszont itt sem szabad egy síkon gondolkodni, sok esetben aktív civil kezdeményezésre vagy már egyesület formát öltött alakban észre kell vennünk: a sokat emlegetett futball mellett, karate, asztalitenisz, kosárlabda és sok egyéb sport működik városunkban, egyforma és kiemelt figyelmet érdemelnek mind.

Idézet
Mint polgármesterjelölt, kötelességem városunk minden korosztályához szólni, ezért az oktatás támogatása szorosan össze kell, hogy függjön az egészségüggyel.

Civil kezdeményezés után a korházunknak lehetősége nyílt fontos eszközök beszerzésére. Tovább építve ezt a már elindult pozitív irányt a székelykeresztúri korházat vissza kell „rajzoljuk" a megyei egészségügy térképére, akár a korházi osztályok fejlesztésével vagy a klinikai szakrendelések kibővítésével.

•  Fotó: Nemes Sándor Galéria

Fotó: Nemes Sándor

Idézet
Lehetőségeink az elkövetkező 4 évre széles és pozitív nyitásra adnak esélyt,

elsősorban a csapatom tagjai alapján, hiszen a fent említett témákból jelentős tapasztalattal rendelkező jelöltek támogatására és tanácsára építhetek. Másodsorban megyei szinten, hiszen most sok év után ismét udvarhelyszéki jelölt állhat Hargita megye tanácsa élére Bíró Barna Botond személyében.

•  Fotó: Tornai István Galéria

Fotó: Tornai István

Figyelmes jelöltként és szóba állva az utcafórumainkon az itt lakókkal még két nagyon fontos témát érzek városunkban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lehetőséget kapva az elkövetkező 4 évünket csak ezekkel kötnénk le! Viszont utcáink és járdáink állapota több helyszínen is azonnali beavatkozást igényel, hiszen van, ahol mindennapi bosszúságot okoz a napi reggeli elindulás is a székelykeresztúriaknak. Úgy gondolom ez 2024-ben már megengedhetetlen kell legyen!

Eddig még nem esett szó városunk gazdasági vonalárol – a helyi vállalkozások megtartása mindannyiunk számára közös érdek.

Idézet
Alapvető elvárás lehet például a hivatali ügyintézés megkönnyítése, egyszerűsítése vállalkozóink számára,

annál is inkább, mert ezáltal úgymond a civil lakósság is egy hasonlóan felhasználóbarátabb Önkormányzatnak örvendhetne.

Méltatlanul keveset beszélünk egy olyan vonalról, amely talán kijelenthetem, hogy alapja mindennek: a kultúra, a nemzeti kultúránk.

Idézet
Székelykeresztúr egy előnyös helyzetből sem tudta elérni potenciális erejét, hogy a kultúra segítségével a turizmusból kivegye a saját maga kis szerepét.

Biztató jel a fiatfalvi Ugron kastély lassan befejeződő restaurálási munkálatai, de mint felelős székelykeresztúri önkormányzatnak bővítenünk kell a lehetőségeket felkarolva városunk múzeumát, vagy Keresztúr másik, több mint 100 éves kúriáját a Gyárfás Kúria restaurálását.

Végigtekintve ezeken a sok munkát igénylő, de megvalósítható gondokon realitást nyer az, amikor kijelentjük itt a kampányban csapatom és én is, hogy munkára vállalkoztunk, tenni akarunk városunkért!

(X – fizetett hirdetés)

Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Elhunyt „az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke”

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Elhunyt „az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
2026. május 01., péntek

Üldözőakció május 1-jén: helikopterrel is követték a rendőrök elől menekülő fiatalt – videóval

Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.

Üldözőakció május 1-jén: helikopterrel is követték a rendőrök elől menekülő fiatalt – videóval
2026. május 01., péntek

Jogerős a magyar országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.

Jogerős a magyar országgyűlési választás eredménye
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Abszurd helyzet: milliárdokért vásárolt vonatok rozsdásodnak a pályaudvaron – videóval

Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.

Abszurd helyzet: milliárdokért vásárolt vonatok rozsdásodnak a pályaudvaron – videóval
2026. május 01., péntek

Feltárnák a rendszerváltás utáni évek elzárt diplomáciai iratait

Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.

Feltárnák a rendszerváltás utáni évek elzárt diplomáciai iratait
2026. május 01., péntek

Újabb drágulással indult a május: 9 lej fölé nőtt a benzin ára

Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.

Újabb drágulással indult a május: 9 lej fölé nőtt a benzin ára
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. május 01., péntek

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön

Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön
2026. május 01., péntek

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban

A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban
Hirdetés