
Fotó: Bodnár Arthur
Ballagnak a diákok, a fotósok pedig egymással versengnek, ki szerezzen több klienst: a kicsengetési képek nagy üzletet jelentenek ilyenkor. Egymás között versengnek tehát a fotósok, mindenféle akciókat találnak ki azért, hogy magukhoz csalogassák a végzősöket – Székelyudvarhelyen azonban az egyik fotóstúdió monopol helyzetet teremtett magának a tablóképek készítésénél.
2010. június 01., 12:042010. június 01., 12:04
2010. június 03., 11:422010. június 03., 11:42
Fotó: Bodnár Arthur
Sajnos kezd elfajulni a dolog, már-már vérre menő csatákat vívnak a fotósok egymással. Ezzel még nem volna különösebb probléma, hisz szinte minden iparágban és minden szolgáltatásban van konkurencia, kell az egészséges versengés. Székelyudvarhelyen több fotós is foglalkozik ballagási képek készítésével, a diákok pedig oda mehetnének, ahová akarnak – csakhogy ez nem teljesen így működik. A város egyik stúdiója el tudta érni azt, hogy az összes iskola nála készítse a tablókat, így a végzősök rá vannak kényszerítve, hogy a Dávid Fotónál készíttessék a fényképeket, amit majd mindenki láthat a kirakatokban.
Ezt kihasználva az említett cég olyan akciót szervezett, hogy aki a saját felhasználásra szánt fotókat nála készítteti, ingyen kapja a tablófotót. Néhányan bedőlnek a csalogatásnak, és itt készíttetik a fényképeket, holott ez pénzügyileg sokkal megterhelőbb lesz utólag, hisz az áraik nagyobbak, minőségileg pedig nem készítenek jobb fotókat, mint a többiek. Összehasonlítottuk a Dávidéknál készült képek ellenértékét az egyik konkurenciájával, hogy meggyőződjünk a különbségről. A város legrégebbi fotóstúdiójához látogattunk be, ahol kértünk egy árlistát. Ballagáskor náluk is akció van, így ilyenkor olcsóbban lehet képeket készíteni náluk.
Az említett cégnél néhány szolgáltatás olcsóbb, ami mellé még plusz szolgáltatások is járnak. Ilyen esetekben nem árt, ha odafigyelünk a fotókészíttetésre, mielőtt megrendeljük, vagy gyerekeink megrendelik a kicsengetési képeket, különben könnyen beleesünk a kelepcébe. A fotósoknál ez a ballagási időszak forgalmasabb az év többi részéhez képest. Székelyudvarhelyen ezernél több középiskolás diák végez idén, és ha a tanulók személyenként legalább 40 fotót rendelnek, akkor 1 lejes átlag fotóárral számolva, 40 000 lejt jelent. Ezt a fotósok is megpróbálják minél jobban kihasználni, ezért mindent megtesznek, hogy magukhoz csalogassák a végzősöket.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.