Fotó: Gálna Zoltán
Lebontották az évek óta állványok által borított marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumot, s újra teljes pompájában mutatkozik az épület. Csak külső felújítások zajlottak, de diákok és szülők, tanárok is remélik, hogy hamarosan sor kerül a belső javításokra, festésre is.
2018. augusztus 12., 17:372018. augusztus 12., 17:37
A marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumban nyolcszáz diák tanul, s az elmúlt években többször szóvá tették, hogy nem megfelelőek a körülmények. A római katolikus egyház tulajdonában levő, de a vásárhelyi polgármesteri hivatal által használt épületegyüttesen hosszú évek óta nem végeztek nagylélegzetű munkálatokat.
2012-ben az egyik amfiteátrumban beszakadt a tetőzet, de mivel vakáció volt, senki nem sérült meg. A nagy felháborodást kiváltó esemény után az épületrészt lezárták, s a diákokat más osztálytermekbe költöztették. Azután az épület tulajdonosa kicserélte annak az épületrésznek a tetőszerkezetét, és kijavította az amfiteátrumot is.
Bálint Géza a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia ügyintézője lapunknak elmondta, hogy egyelőre csak a külső tatarozásra, felújításra volt pénzalapja az egyháznak, de tervezik a belső munkálatok elkezdését is. Kiemelte, hogy sajnálatos módon
Az elmúlt években az egyik épületrész tetőszerkezetét és a szükséges belső munkálatokat végezték el és most a homlokzatot tették rendbe. Az ügyintéző kihangsúlyozta: tudják, hogy szükség van a belső munkálatokra is, de ezek elkezdésének az egyik feltétele, hogy az épületet használó város időben kifizesse a bérleti díjat.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
szóljon hozzá!