
A pályázatban rész vevő tanintézetek olyan számítógépeket kaphatnak, amiket már kiselejteztek, de még jól működnek
Fotó: Pál Árpád
Az ország 649, Maros megye 14 vidéki oktatási intézménye jelentkezett az Országos Környezetvédelmi Őrség és a Let’s do it Romania! mozgalom által szervezett Let’s be ECO! (legyünk környezetbarátok) elnevezésű pályázatra.
2017. március 16., 15:232017. március 16., 15:23
2017. március 16., 15:402017. március 16., 15:40
A programot januárban indították, azóta 41 megye 649 iskolája jelezte, hogy igényt tartana az állami intézményektől kiselejtezett mintegy 500 számítógépre, laptopra – tájékoztatott a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, Máté János.
A kezdeményezés célja, hogy a régi és használt, de tökéletesen működőképes számítógépek ne kerüljenek kidobásra, hanem hasznosítsák újra, azaz adományként juttassák el azoknak a vidéki oktatási intézményeknek, amelyeknél hasznukat vehetik még a gyerekek, illetve az oktatók. Az odaítélésre országos pályázatot hirdettek, amelyre a romániai tanintézetek 21 százaléka jelentkezett: több mint 25 ezer újrahasznosítható anyagból készült természetvédelmi témájú eredeti alkotást küldtek be a diákok. Az eredeti tervek szerint az elbírálást március 9-éig kellett volna megejteni, de a rengeteg jelentkező miatt ez kissé elhúzódik. Az értékelés során a pályamunkák eredetisége mellett arra is tekintettel lesznek, hogy az adott iskolából hány tanuló járult hozzá az alkotó tevékenységhez, valamint a pályázó intézménynek hány számítógépre lenne szüksége.
Máté Jánostól megtudtuk, Maros megyéből 14 iskola pályázott: az ákosfalvi, a fehéregyházi, a dánosi, a nyárádremetei Nyulas Ferenc, a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel, a palotailvai, a ratosnyai, a mezőszengyeli, a mezősályi, a mezősámsondi, a marosszentannai, a nagyteremi és a görgényszentimrei általános iskolák, illetve a görgényszentimrei erdészeti középiskola.
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
szóljon hozzá!