Hirdetés
Hirdetés

Kínai rendőrök tanítják önvédelemre a romániai csendőröket

•  Fotó: Gyergyószentmiklósi csendőr kiképző központ

Fotó: Gyergyószentmiklósi csendőr kiképző központ

Kínából érkezett oktatók irányításával indult harcművészeti kurzus a csendőrség gyergyószentmiklósi kiképző központjában. Az ebben részt vevő két csendőrtiszt és negyvenhat altiszt három héten át részesül kiképzésben.

Gergely Imre

2019. október 22., 20:192019. október 22., 20:19

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött el hétfőn a 15. alkalommal zajló harcművészeti képzési időszak a gyergyószentmiklósi csendőrségi kiképző központban.

A romániai csendőrök a Kínai Népköztársaság fegyveres rendőrségétől érkezett oktatócsoport segítségével sajátíthatnak el ismereteket a különböző harcművészeti ágakból.

Hirdetés

Mint a kiképző központ közleményéből kiderül, a hétfői megnyitón Kína Ninghszia tartományából érkezett öt magas rangú rendőrtiszt és a keleti nagyhatalom bukaresti nagykövetségének képviselői is jelen voltak, az Országos Csendőr-felügyelőség tisztjei mellett.

A harcművészeti kurzus már rendszeresnek számít, mint ahogyan a két ország karhatalmi erőinek együttműködése is.

Az eddigi évek során több mint 600 romániai csendőr részesült ilyen jellegű kiképzésben Gyergyószentmiklóson

– mondta el érdeklődésünkre Alin Covrig szóvivő.

Az öt kínai oktató többféle ősi harcművészet modern változatainak elemeit tanítja meg a kurzus részvevőinek, de alapvetően önvédelmi kiképzésről van szó – szögezte le a szóvivő.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt

A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre

A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Két embert találtak holtan a hegyen
Két embert találtak holtan a hegyen
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

2026. augusztus 14., péntek

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken

Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán

Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán
2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
Hirdetés