Fotó: Székelyhon
Motorkerékpárral ütöttek el egy kilencéves gyermeket hétfőn délután Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A sérültet kórházba szállították.
2023. június 19., 19:362023. június 19., 19:36
A baleset hétfőn délután öt órakor történt a sepsiszentgyörgyi Romulus Cioflec utcában, az eddigi vizsgálatok szerint a kiskorú nem megfelelően kelt át az úttesten – olvasható a rendőrségi közleményben. A motorbicikli vezetője nem fogyasztott alkoholt.
A kormány korábban elfogadott határozatában rögzített menetrendnek megfelelően ezen a héten elkezdődik az államelnök-választás időszaka. Idén az államelnök-választás első fordulóját november 24-én, a másodikat december 8-án tartják.
Hatalmas lángok csaptak fel egy épületben Szászrégenben, amelyben raktár, autószerelő-műhely és lakrész is ki volt alakítva. A lángok megfékezésén számos tűzoltó dolgozott, a hétfőn éjszaka kigyulladt épületnek sikerült egy részét megmenteni.
Egyelőre csak pénzbírságot rónak ki azokra a gépkocsivezetőkre, akik a járdán, zöldövezetekben, tiltott helyen állnak meg, parkolnak Marosvásárhelyen.
Az idei parlamenti választásokat ugyanazokban a szavazóhelyiségekben bonyolítják le, mint az államelnök-választást – döntötte el hétfő este a Központi Választási Iroda (BEC).
Jelentősen nőtt az idei esztendő első félévében a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által az ártámogatott gyógyszerekre kifizetett összeg mértéke. A gyógyszerek ára, de a gyógyszerfogyasztás mértéke is nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Miután a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a Nagy Laji dombján épült kórházhoz vezető utca lezárásáról határozott a kórháznál végzett munkálatok miatt, az intézkedés érvényre juttatása következik. Várhatóan pénteken állítják fel a sorompókat.
Az idei tanévben 14 megye 64 intézményében biztosít délutáni oktatást az Iskola Alapítvány évek óta működő Afterschool programja.
Tizenöt éve együtt, tanévnyitó ökumenikus istentiszteleten kérik a Fennvaló áldását a sepsiszentgyörgyi pedagógusok.
Tűz ütött ki a Gyergyóújfaluhoz tartozó Tekerőpatakon. A lángok egy fás legelőn, nagyjából nyolc hektár területen pusztítanak – adta hírül a Hargita megyei tűzoltóság. Az oltást az erős szél nehezíti.
Szeptember első hetében nyolcszor riasztották medvékhez a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőséget. Csíkszeredában egy nap alatt két segélykérés is érkezett, ekkor a csendőrök közvetlen beavatkozására is szükség volt.
szóljon hozzá!