Hirdetés
Hirdetés

Kicsi, nem olyan havas, de a miénk ez a téli olimpia

•  Fotó: Gálna Zoltán

Fotó: Gálna Zoltán

Míg sokan a televízióban követték figyelemmel a téli olimpia eseményeit, addig a marosvásárhelyi Bolyai-pályán mini téli olimpiát szerveztek az iskola jelenlegi és korábbi diákjai. Igaz, a gyakorlatok nem voltak hagyományosak, és a győzelmen túl egyéb nemes cél is vezérelte az „olimpikonokat”.

Szász Cs. Emese

2018. február 25., 12:582018. február 25., 12:58

2018. február 26., 21:582018. február 26., 21:58

Bolyai Olimpia néven futó rendezvényt nem először szerveztek az iskola sportpályáján, múlt év augusztusában a Vásárhelyi Forgatag keretén belül volt az első rendezvény, amelynek a sportvetélkedő jellege mellett a jótékonykodás volt a célja. A rendezvényen ugyanis a volt bolyaisok alkotta Bolyai Collegium Egyesület kezdeményezésére arra gyűjtöttek, hogy felújítsák a sportpálya öltözőit. A felújított, korszerű épületegyüttes november óta már az ott sportoló diákok szolgálatában áll, de a kezdeményezők itt nem álltak meg: rájöttek, hogy hasonló módon a teljes pályát fel kellene újítani. Az augusztusi esemény téli kiadását pénteken szervezték meg, ahogy a Bolyai Collegium elnöke, Borka-Balás Attila elmondta, kettős céllal.

Kimozdítani és megmozgatni a diákságot 

„Az egyik célunk, hogy kimozdítsuk a tanulókat a számítógép elől, kinn tartsuk őket a levegőn, ahol mozoghatnak is. Nyilván nem lehet azt igényleni, hogy hetente három tornaóra legyen, mint annak idején nekünk volt, de amennyit csak lehet, legyenek kint. Erre szolgál a Bolyai Téli Olimpia, másfelől van a rendezvénynek egy jótékonysági oldala is, hiszen ezúttal is gyűjtünk a pályafelújítás folytatására” – fogalmazott Borka-Balás Attila. Hozzátette,

az öltözők felújítása után nem álltak meg, rájöttek, hogy az egész pálya ölthetne új ruhát, de ez nem kis anyagi befektetést igényel.

•  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Fotó: Gálna Zoltán

Egyszerre nyilván nem tudják megvalósítani, de lassanként, egy-egy projektre kigyűl a pénz, és azt el lehet végezni. Legközelebb a kinti pályák világításának teljes felújítása történik majd meg, de a belső pályát is szeretnék műgyeppel bevonni, az atlétikapályát és a másik pályát pedig műanyagborítással fednék be. Többek közt ezekre a projektekre gyűjtöttek a pénteki rendezvényen, az augusztusi Fuss egy kört a Bolyaiért adományozó akció mintájára most skandináv gyaloglással tették meg a köröket a Bolyaiért, de a sportvetélkedő utáni gulyásparti bevétele is a felújításokra megy majd el.

Hagyományteremtő jelleg 

A régi bolyaisok mellett természetesen a jelenlegi diákság is kivette a részét a szervezésből és a részvételből egyaránt. A péntek délutáni versenyen összesen tizenhat tíztagú csapat vetékedett, ami azt jelenti, hogy összesen százhatvanan vettek részt a téli olimpián.

•  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Fotó: Gálna Zoltán

„Négy versenyszámon mérkőznek meg a diákok, mindegyik szám olyan, hogy nemcsak az erőnlét, hanem a taktika és az ügyesség is számít. A hagyományos kötélhúzás mellett az úgynevezett hobbihoki a másik versenyszám, ami olyan, mint a jéghoki, csak nem korcsolyával, hanem cipővel vannak a játékosok, és korong helyett labdát ütögetnek a hokibottal.

Idézet
A Bolyaiathlon is olyasmi, mint a hagyományos biatlon, csak nyilazás helyett teniszlabdákkal kell célba dobni.

A futósízés is érdekes versenyszám, ugyanis két sílécre többen állnak rá, és így szinkronizált lépésekkel kell egy akadálypályán végighaladni” – magyarázta az érdekes feladatokat tizenegyedik osztályos Nagy Dávid Márk. Hozzátette, a cél az, hogy a rendezvényből hagyományt teremtsenek, és legalább évente kétszer – egyszer nyáron, egyszer meg télen – megszervezzék a Bolyai Olimpiát.

Hirdetés

A szervezők és résztvevők hangsúlyozták, hogy a Bolyai-pálya mérete megfelel a nemzetközi atlétikai szövetség kispályás méreteinek, ezt meg is szeretnénk tartani, hiszen ha elkészül a felújított létesítmény, akkor akár majd nemzetközi megmérettetéseket is lehetne szervezni, valamint bekapcsolni egy olyan körforgásba, amelyből akár profitálhat is az iskola.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra

Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra
2026. szeptember 25., péntek

Elaltattak egy súlyosan sérült medvét Brassóban

Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.

Elaltattak egy súlyosan sérült medvét Brassóban
2026. szeptember 25., péntek

Hivatalos: ők lehetnek az RMDSZ miniszterei a Mureșan-kormányban

Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Hivatalos: ők lehetnek az RMDSZ miniszterei a Mureșan-kormányban
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben

Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben
2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
Hirdetés