Kiadó a gyergyószentmiklósi fűtés

Magánosítják a gyergyószentmiklósi fűtésszolgáltatást. Erről döntött a városi tanács szerdán délután sorra került rendkívüli ülésén. A privatizációhoz szükséges tenderfüzet elkészült, ezt szavazatával el is fogadta a testület.

Gergely Imre

2010. április 21., 19:082010. április 21., 19:08

2010. május 04., 20:442010. május 04., 20:44

Galéria

Önmagában, az az elképzelés, hogy Gyergyószentmiklós egy külső befektetőnek adná át a távhőszolgáltatást, semmiképpen nem nevezhető friss információnak. A városban jószerivel minden ekörül forog már 2009 májusa óta. Ami mégis aktuálissá teszi a kérdést az a városi tanács szerdai ülésének két igen fontos napirendi pontjával kapcsolatos.

Galéria

Első lépésként arról döntöttek, hogy június elsejei hatállyal felbontják a GO Rt.-vel kötött  távhő szolgáltatási szerződést. Az 1995-ben aláírt dokumentum értelmében ez a cég birtokolta a Gyergyószentmiklósi távfűtés és melegvízszolgáltatási tevékenység jogát. Ennek érvényességét időről időre meghosszabbították.

Mezei János polgármester elmondása szerint a tanácsülésen meghozott döntést a GO Rt. kérésére tették, arra hivatkozva, hogy az anyagilag nehéz helyzetbe került vállalat már nem kívánja tovább végezni ezt a szolgáltatást.

Galéria

Ezért június első napja után már egy másik jogi személynek kellene ezt a szolgáltatást biztosítania. Ehhez azonban versenytárgyalásra van szükség. A szerdán jóváhagyott tenderfüzetnek számos olyan lényegbevágó pontja van, amely közel egy éve vita tárgya Gyergyószentmiklóson. A polgármester elmondása szerint a füzetben minden olyan kérdés rögzítve van, ami az eddigi vitákat szülte.
Nemcsak a szolgáltatás kerülne egy másik, remélhetőleg erős alapokon álló szakmai befektető kezébe, hanem ugyanakkor a Közüzemek létét fenyegető gondok is megoldódnak.

Galéria

A licitre jelentkezőknek vállalnia kell a következőket: a versenytárgyalás megnyerését követően 30 napon belül kifizeti a közüzemek fűtésrészlegének minden felgyűlt adósságát, valamint átvállalja a 2005-ben felvett bankhitel terheit is. Egy évig alkalmazásba veszi át a fűtésrészleg dolgozóit. Ezzel a GO Rt. megszabadul a működését örökösen  veszélyeztető adósságaitól, és a másik két  fontos tevékenység, vagyis az ívóvíz – csatorna és a hulladékgazdálkodás tovább élhet, sőt, fejlődhet.

A lakosságot leginkább érintő kérdés a fűtés ellenértéke. Ezzel kapcsolatban a következőt kell vállalnia a licit majdani nyertesének: 220 lejre csökkenti a hő gigakalóriánkénti áfás árát a magánszemélyek számára, a gyergyószentmiklósi önkormányzati intézmények pedig 135 lej + áfás áron kapják a hőszolgáltatást. Ezeket az árakat három éven át tilos lesz növelni.

Elvileg, amennyiben lesz olyan befektető, aki vállalja ezeket a feltételeket, akkor pont kerül a gyergyószentmiklósi fűtéskérdés körüli folyamatos bonyodalmakra. Ennek tisztázásáig is Mezei János polgármester nyugtatja a lakosságot: a licit végleges lezáródásáig is mindenképpen folyamatos lesz a város melegvízellátása.

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés