Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik a Petőfi-hét és a kistérségi napok Székelykeresztúron

A gazdag programkínálattal kecsegtető rendezvénysorozat öt napon át tart. Archív •  Fotó: Pál Gábor

A gazdag programkínálattal kecsegtető rendezvénysorozat öt napon át tart. Archív

Fotó: Pál Gábor

Petőfi Sándor halálának emléknapján, július 31-én kezdődik meg Székelykeresztúron a Petőfi-hét kulturális rendezvénysorozat, amely a kistérségi városnapokat is magában foglalja. Az önkormányzat és a társult szervezetek közleménye szerint a keddtől szombatig tartó eseménydömpingben a Petőfi-kultusz mellett a kultúrának, gasztronómiának, sportnak is jut hely, és az ünneplésből a testvérvárosok is kiveszik részüket.

Kosztolányi Kata

2018. július 30., 13:212018. július 30., 13:21

A kezdőnapot természetesen Petőfinek szentelik: kora reggel a szabadsághős-költő nyomdokait követő kerékpártúrát szerveznek Fehéregyházára, majd 18 órától

a főtéri szobor előtti főhajtással és koszorúzással, illetve a Gyárfás-kúriánál emlékhely-avatással és utolsó, bivalytejes, túrós puliszkás vacsorája megidézésével emlékeznek meg róla.

Este fél kilenctől a művelődési házban a János vitéz ihlette Ezüstbojtár című zenés produkció tekinthető meg a debreceni PG csoport előadásában, a zenekar és színészek, képzőművészek, valamint a Fővárosi Nagycirkusz artistáinak közreműködésével. Szerdán

a második kistérségi triatlon- és duatlonversenyt tartják meg a rugonfalvi tónál, este pedig szabadtéri moziba hívnak ugyancsak a Gyárfás-kúriához.

Csütörtökön 18 órától a Petőfi-kupa kispályás labdarúgótorna döntőjét tartják a sportcsarnokban, majd a Pódium Színtársulat mutatkozik be a Művelődési Házban Friedrich Dürrenmatt Pör a szamár árnyékáért című előadásával. 

Hirdetés

Vallási és kulturális sokszínűség

A pénteki nap ünnepélyes zászlófelvonással indul a Millecentenáriumi emlékműnél, majd 9.30-tól a Molnár István Múzeumban rendkívüli önkormányzati ülést tartanak, amelyen átadják a kultúra és gazdaság területén kiérdemelt kitüntetéseket. Délben nyílik a Míves Emberek Sokadalma népművészeti kiállítás és vásár, a főtéren pedig este nyolcig gyermekfoglalkozások zajlanak. 17 órától a református templomban istentiszteletet tartanak az ökumené jegyében, majd a főtéren folytatják a testvérvárosokkal közös ünneplést. A polgármesterek köszöntőjét a kulturális sokszínűséget hirdető programkavalkád követi:

fellép a több mint százhúsz éves múlttal büszkélkedő székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar, a Lelkes Zenekar, a Fölszállott a páva tehetségkutatón különdíjat nyert Cickom Énekegyüttes, a kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes, valamint a gersekaráti dalkör.

Az este László Attila, a Csillag születik tehetségkutató egykori győztesének koncertjével és utcabállal ér véget, amelyen a székelyudvarhelyi Friday Rehab együttes szolgáltatja a zenét.

Ízek, borok, Beatrice 

Szombat reggel 8.30-kor kezdődik a főtéren a Magyar ízek főzőversenyt, 9.30-tól pedig In Vino Veritas címmel borvetélkedőt rendeznek a múzeum patinás pincéjében. A nyertesek a szerbiai Zentára kirándulhatnak. Délelőtt a múzeum udvarán időutazásban lehet részük a betérőknek: az Arany Griff Lovagrend csapatversenyt, Mátyás-kori fegyvermustrát, reneszánsz táncházat, kínzópróbákat és egyéb érdekes foglalkozásokat tart. 11 órától dr. Kovács József Zoltán természeti fotóalbumát mutatják be, a főtéren pedig régi tűzoltószekerek és -eszközök kiállítása nyílik. A 17 órakor kezdődő néptáncgálán, melynek házigazdája a Pipacsok Néptáncegyüttes,

a helyi és székelyudvarhelyi tánccsoportok mellett kijevi, dunakeszi, kalocsai, veszprémi, pesterzsébeti és zentai hagyományőrzők mutatkoznak be.

Az esti koncertet a Beatrice adja, majd tűzijáték és szabadtéri buli zárja a kistérségi napokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Melegházak gyúltak ki Nyárádszeredában

Két kigyulladt melegházhoz riasztották péntek éjjel a nyárádszeredai tűzoltókat, lángoló melléképülethez a dicsőszentmártoniakat.

Melegházak gyúltak ki Nyárádszeredában
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Egy hónap alatt 30-cal nőtt a különnyugdíjat kapók száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.

Egy hónap alatt 30-cal nőtt a különnyugdíjat kapók száma
2026. május 02., szombat

Újabb 20 banival emelkedtek az üzemanyagárak szombaton

Szombaton is tovább drágult az üzemanyag, egyre kevesebb azon töltőállomások száma, ahol még lehet benzint tankolni 9 lej alatt.

Újabb 20 banival emelkedtek az üzemanyagárak szombaton
2026. május 02., szombat

Lesz még egy fagyos éjszakánk mielőtt elkezdődne a felmelegedés

Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.

Lesz még egy fagyos éjszakánk mielőtt elkezdődne a felmelegedés
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Orosz drón sértette meg a romániai légteret

Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.

Orosz drón sértette meg a romániai légteret
2026. május 02., szombat

350 millió eurót megkap, 458 milliót pedig elveszít Románia

350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.

350 millió eurót megkap, 458 milliót pedig elveszít Románia
2026. május 02., szombat

Közel 5500 cég szűnt meg az év első három hónapjában

A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Közel 5500 cég szűnt meg az év első három hónapjában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Elhunyt „az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke”

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Elhunyt „az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke”
2026. május 01., péntek

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
2026. május 01., péntek

Üldözőakció május 1-jén: helikopterrel is követték a rendőrök elől menekülő fiatalt – videóval

Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.

Üldözőakció május 1-jén: helikopterrel is követték a rendőrök elől menekülő fiatalt – videóval
Hirdetés