
A fűtéspótlék legtöbb öt hónapra igényelhető. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Kovászna megye városainak többségében hétfőtől, október 16-tól fogadják a fűtéstámogatásra vonatkozó iratcsomókat. Az idei fűtési szezonban várhatóan kevesebben részesülnek majd a pótlékban, mert bár a bérek és a nyugdíjak növekedtek, a jövedelemhatárokat, amelyek alapján megítélik a juttatást, utoljára két éve módosították.
2023. október 13., 11:462023. október 13., 11:46
2023. október 13., 11:482023. október 13., 11:48
Az előttünk álló téli időszakban is legtöbb öt hónapon át – november elejétől március végéig – kaphatnak fűtéstámogatást az arra jogosultak, ehhez azonban az egyes önkormányzatok által meghatározott időpontig szükséges benyújtani az igényléseket.
Fűtéspótlékot azok a családok kaphatnak, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1386 lejt, egyedülálló személy esetében pedig a havi 2053 lejt.
A támogatást lakásonként csak egy fűtésére használt rendszerhez nyújtják, legyen az gázzal, villanyárammal, vagy egyéb szilárd, illetve folyékony fűtőanyaggal működő rendszer, és csak azok családok vagy egyedülálló személyek részesülhetnek benne, akik más formában nem kapnak támogatást otthonuk fűtéséhez.
A fűtéstámogatás igényléséhez számos irat benyújtása szükséges.
A kitöltött formanyomtatványhoz csatolni kell
a kérvényező, valamint a családtagok személyazonossági igazolványának másolatát (14 éven aluli gyerekek esetében a keresztlevél másolatát),
a lakás tulajdonjogát igazoló iratot (adásvételi szerződés, bérleti szerződés stb.),
az utolsó gáz- vagy villanyszámla másolatát (adott estben),
jövedelmi igazolást (fizetésigazolás, nyugdíjszelvény, saját felelősségre adott nyilatkozat stb.),
a mezőgazdasági területekre vonatkozó igazolást, gépjármű tulajdonosok esetében a törzskönyv vagy a forgalmi engedély másolatát.
Esetenként további iratok benyújtása is szükséges lehet, így az iratcsomó iktatása előtt ajánlott személyesen érdeklődni a polgármesteri hivatalok szociális irodáiban.
Nem kaphatnak fűtési támogatást azok:
akik rendelkeznek bizonyos, a törvény által meghatározott javakkal, többek között az állandó lakhelyen kívüli épülettel,
10 évnél fiatalabb-, illetve egynél több, 10 évnél idősebb személyképkocsival vagy motorkerékpárral,
3000 lejnél nagyobb összegű banki betéttel,
1000 négyzetméternél nagyobb belterülettel városon vagy 2000 négyzetméternél nagyobb belterület vidéken,
mezőgazdasági tevékenységből megvalósított jövedelemmel: 1000 euró/év egyedül álló személynél, vagy 2500 euró/év családoknál.
Kézdivásárhelyen október 16-tól lehet benyújtani a kéréseket a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán hétfőn, kedden és szerdán 8 és 16 óra, csütörtökön és pénteken 8 és 14 óra között. Ahhoz, hogy a teljes téli időszakra folyósítsák a juttatást, az iratcsomót legkésőbb november 17-ig szükséges iktatni. A típuskérések, a jövedelmi határértékek és kizáró lista elérhetők az önkormányzat weboldalán.
Kovásznán október 10-től várják a fűtéstámogatáshoz szükséges iratcsomókat az önkormányzat szociális igazgatóságán. Az igénylőket hétfőn és szerdán 8.30 és 13 óra között, kedden és csütörtökön 13 és 15.30 között, pénteken 8.30 és 12 óra között fogadják. A támogatásnak a teljes, öt hónapos időszakra való folyósítása érdekében a dokumentumokat november 20-ig szükséges benyújtani. A formanyomtatványok igényelhetők a szociális irodában, vagy letölthetők a polgármesteri hivatal honlapjáról.
Baróton is október 16-tól fogadják a kérelmeket az önkormányzat szociális irodájában hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 9 és 12 óra, szerdán 9 és 14 óra között. Azoknak, akik a teljes fűtési idényre szeretnék megkapni a támogatást, legkésőbb november 10-ig kell leadniuk az iratokat. A típusnyomtatványok a szociális irodából, vagy az intézmény weboldaláról szerezhetők be.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
A várakozásoknak megfelelően halad XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. A szerdai orvosi vizsgálatok eredményei megfelelőek, a katolikus egyházfő már járni kezdett, és rendszeresen étkezik.
Fagypont alatti hőmérsékletre ébredtek csütörtökön Csíkszeredában, Gyergyószéken és Háromszéken is.
Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében.
Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek – jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek fölött.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön 19 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. kiadása keretében megrendezett szimfonikus koncertre.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
szóljon hozzá!