
Fotó: Kristo Robert
A tavalyi összeg mintegy 86 százalékát kapja meg Hargita megye idén a tanügyi béralapra. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója, Csukás Levente szerint elkerülhetetlen lesz bizonyos kellemetlen intézkedések meghozatala.
2010. január 13., 14:522010. január 13., 14:52
2010. január 13., 15:412010. január 13., 15:41
Fotó: Kristo Robert
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapján szereplő tájékoztató szerint idénre a tavalyinál kevesebb pénzt kap Hargita megye a tanügyi bérekre. A tájékoztató szerint a tavalyi, 1618-as számú kormányrendelet megszabta a diákonkénti standard költséget erre az évre, és ez szolgál az idei személyzeti költségek alapjául a tanügyben minden megye számára. A diákonkénti összeg – a fejkvóta – változik az oktatási rendszer szintjei, a városi és a falusi iskolák vonatkozásában, de kiegészítő összeget számoltak a kisebbségek nyelvén tanuló diákokra is. Országosan az idénre kiutalt összeg a tavalyi 93 százaléka, Hargita megye esetében pedig a tavalyi béralap csupán 86 százalékát jelenti.
Ahhoz, hogy egyes iskolák esetében már augusztusra el ne fogyjon az éves összeg, Csukás Levente szerint elkerülhetetlen bizonyos kellemetlen intézkedések megtétele. A szintén kormányhatározattal elrendelt posztcsökkentés véleménye szerint csak akkor jelentene megoldást a pénzügyi problémára, ha mind a 328, a megyének megszüntetésre előirányzott állást felszámolnák, ennek kivitelezési lehetősége azonban még nem körvonalazódott. Csukás Levente úgy vélte, hogy az igazi megoldás az osztálylétszámok emelése. Bemutatta, az országos átlagos osztálylétszám az összes tanintézményt figyelembe véve 21,5, Hargita megyében pedig ez az átlag 20,20. Ha Hargita megyében az osztálylétszám elérné legalább az országos átlagot, az 212 osztály és mintegy 300 katedra megszüntetését jelentené, ez pedig megoldaná a posztcsökkentés és a finanszírozás gondját is – vázolta Csukás Levente. Az gazdasági igazgató tudatában van annak, hogy ez egy nagyon kellemetlen intézkedés lenne, azonban véleménye szerint előbb utóbb úgyis muszáj lesz valami hasonló döntést hozni, még ha nem is az összes, csupán az átlaghoz viszonyítva többletet jelentő osztályok felének a megszüntetésével. Ha ezután is a gyereklétszám alapján jön a pénz és a megyében több osztály van, mint máshol, akkor ismételten nem lesz elég a finanszírozás – indokolta meg a gazdasági igazgató.
Még elmondta, igyekeznek kijárni, hogy legalább idén engedjenek meg a megyéknek valamennyi eltérést a kiadott összegektől, és számítanak esetleges kiegészítő finanszírozásra is, ez azonban csak kivételes és nagyon megindokolt esetben lesz lehetséges.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!