
Fotó: Kristo Robert
Évről évre kevesebb a kivágott karácsonyfák száma Hargita megyében, a megváltozott szokások, az import- és műfenyő-kínálat állandósulása is hozzájárul ehhez. Az erdők számára ez mindenképp jó – vélik a szakemberek.
2011. december 02., 12:422011. december 02., 12:42
2011. december 04., 15:562011. december 04., 15:56
A szokások változnak, de azért lesz karácsonyfa a piacon
Ez a fajta globalizáció, ami a karácsonyfa-állítás szokásait is megváltoztatja, az erdőknek jót tesz – fogalmazta meg véleményét a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatója. Cătălin Mutică szerint nem nehéz észrevenni, hogy évről évre csökken a kitermelt karácsonyfák mennyisége Hargita megyében, és ez a szokások változásával magyarázható. Az igazgatóság idén saját területeiről is mindössze 900 fenyőt vágat ki, amelyeket a lakosságnak értékesítenek.
Állami erdőterület kevés van már, ebben az évben, a tavalyhoz hasonlóan 30 000 zárjegyet rendeltek Hargita megyében az állami erdészet által szerződés alapján adminisztrált közbirtokossági és magánerdőkből történő karácsonyfa-kitermelésekre. A nyolc éve bevezetett zárjegy a karácsonyfák esetében az érték-megállapítás és kitermelés egyik alapfeltétele. A karácsonyfának szánt fenyők kitermelésének, szállításának és forgalmazásának ellenőrzése megkezdődött, az állami és magán erdészeti hivatalok, a rendőrség és csendőrség közösen végzi az ellenőrzéseket az illetéktelen kitermelők, fatolvajok azonosítása érdekében.
A csíkszentmártoni központú Csíki Közbirtokossági Erdészeti Hivatalnál is a tavalyival megegyező számú zárjegyet rendeltek, a hivatal által adminisztrált 50 000 hektáros területről mindössze 10 000 karácsonyfa kitermelésére számítanak. „Ezek többségét a közbirtokosságok kérték, és sok esetben nem is eladásra, hanem a tagságnak szánják mint jusst” – tájékoztatott Májer Emese, a hivatal vezetője. A magánerdő-tulajdonosok is kértek zárjegyet, ők a beerdősödött kaszálókról, legelőkről vágják a fákat. A hivatal az érték-megállapítást és a szükséges iratok elkészítését a tavalyi árakon, fehérfenyő esetében 9 lejért, a lucfenyőnél 7 lejért végzi el, ez tartalmazza a zárjegy árát is.
Az interneten is van karácsonyfa
A piacokon csak ezután jelennek meg a karácsonyfaárusok, az árakat még nem lehet tudni – tavaly a csíkszeredai piacon 50, 60, illetve 70 lejt kértek a fenyőért, mérettől függően. Van olyan üzlet, ahol már megjelent a cserépbe ültetett fenyő, amelynek egy méteres példánya valamivel több mint 100 lejbe kerül. Karácsonyfa rendelhető az interneten is, ahol az import, vágott fenyőnél a kétméteres példány ára kevéssel meghaladja a 200 lejt, a cserépbe ültetett fél méteres fenyő ára eléri a 150 lejt is. A műfenyők ára nem nőtt, a másfél méterest 100 lej alatti áron is meg lehet vásárolni, az árak a minőség és a méret függvényében változnak.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!