
Lemhényben elhelyezték az utcanévtáblákat
Fotó: Lemhény önkormányzata
Lemhényben minden utca nevet kapott, nemrég ki is helyezték a kétnyelvű utcanévtáblákat, mindemellett a vasúti átjárót is felújították.
2023. augusztus 02., 21:152023. augusztus 02., 21:15
Az utcanevek bekerültek az utcanévjegyzékbe, és ennek megfelelően az utcanévtáblákat is elkészíttették, majd ki is helyezték azokat a településen – osztotta meg lapunkkal Jénáki Csongor, Lemhény polgármestere. „Immár minden utca nevet kapott, a táblákat ki is helyeztük. Akad néhány hiba, ezek kijavítása azonban folyamatban van.
– fejtette ki a településvezető.
Elkészült a vasúti átjáró
Fotó: Lemhény önkormányzata
A PNDL2 országos fejlesztési program keretében nyertes projekt részeként a 2B jelzésű községi úton lévő vasúti átjárót felújították.
– sorolta az elöljáró.
„Az Almás-rét felé vezető úton lévő hidak közül az alsót korábban felújították, és már a másodiknál is munkához láttak. A híd elkészülte után folytatják a felsőlemhényi út aszfaltozását, egészen a tavaly felújított, mintegy 700 méter hosszú »senki útjáig«” – sorolta. Kérdésünkre, hogy mindez mikor készül el, azt válaszolta: „a kivitelező azt ígérte, hogy idén befejeznek mindent.”
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
szóljon hozzá!