
Fotó: Kristo Robert
Két zarándokvonat érkezik idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Korábban kétszer járt a Székely gyors, most jön a testvérvonat is, a Csíksomlyó expressz – előbbire már minden hely elkelt.
2010. január 12., 15:402010. január 12., 15:40
2010. január 12., 17:312010. január 12., 17:31
Fotó: Kristo Robert
Az idén harmadik alkalommal induló pünkösdi Székely gyors zarándokvonatra már minden hely elkelt. Ezért már korábban megkezdődött a Csíksomlyó expressz útjának előkészítése az Indóház vasúti magazin, és a Kárpáteurópa utazási iroda szervezésében. Az előkészületek folyamatban vannak – tájékoztatott Mező Tibor, a Kárpáteurópa igazgatója, aki a napokban alcsíki elöljárókkal találkozott. Azt mondta, 600–800 utasra számítanak, a vonat befogadóképessége viszont meghaladja az ezer főt. A Csíksomlyó expressz a villamosított dél-erdélyi vasúti fővonalon, a Budapest – Szolnok – Békéscsaba – Lőkösháza – Kürtös – Arad – Déva – Tövis – Balázsfalva – Segesvár – Brassó – Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda – Madéfalva útvonalon közlekedik, és május 21-én este érkezik meg. Utasait Alcsíkon, többnyire családoknál szándékozzák elszállásolni.
A Csíksomlyó expresszel érkezők ugyanazokon a programokon vesznek részt, mint a testvérvonat, a Székely gyors utasai. A két szerelvény pünkösd szombatján a csíkszeredai vasútállomáson találkozik, másnap együtt mennek Gyimesbükkbe.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!