
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Két járatot indít Dubajból Bukarestbe szerda este és éjszaka a FlyDubai légitársaság – közölte a külügyminisztérium.
2026. március 04., 14:172026. március 04., 14:17
A bejelentés értelmében az első repülőgép a tervek szerint szerdán 18:35-kor, a második csütörtök hajnali 03:30-kor indulna Dubajból a román fővárosba.
A járatokat indító légitársaság elküldte a beszállókártyákat a korábban jeggyel rendelkező utasoknak, akiket arra kérnek, hogy az utasításoknak megfelelően jelentkezzenek a reptéren. Előzőleg győződjenek meg arról, hogy a biztonsági helyzet megengedi a reptérre utazást, a légitársaság pedig visszaigazolta, hogy közlekedik a járatuk – írja az Agerpres a külügy Facebook-oldalán közzétett bejegyzést idézve.
Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő kedden azt nyilatkozta, hogy több mint háromezer román állampolgár kért konkrét segítséget a hazatéréshez a Perzsa-öböl térségének országaiból.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
szóljon hozzá!