Hirdetés
Hirdetés

Két ok, amiért előrehozták az őszi Erdélyi Táncháztalálkozót

Közös zenélés a Patkóban. Látványos és hangzatos momentum. Archív •  Fotó: Haáz Sándor

Közös zenélés a Patkóban. Látványos és hangzatos momentum. Archív

Fotó: Haáz Sándor

Javában zajlanak az őszi Erdélyi Táncháztalálkozó előkészületei: a nagyszabású rendezvény egyben a negyvenedik évfordulója lesz annak, hogy 1978 szeptemberében Székelyudvarhelyen gyűltek össze először a mozgalom hívei.

Kosztolányi Kata

2018. május 10., 13:372018. május 10., 13:37

2018. május 10., 13:382018. május 10., 13:38

Orendi István, a házigazda Udvarhely Néptáncműhely igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi időponthoz képest idén egy héttel korábbra tették, azaz a szeptember 14–16. közötti hétvégére hirdették meg az eseményt, „egyrészt, hogy még

Idézet
nagyobb eséllyel kapjunk jobb, melegebb időt, mivel hajnalig tartanak a mulatságok, így sokkal könnyebb lesz majd kint ülni,

másfelől nem szeretnénk, hogy ismét egybeessen a színház dráMa fesztiváljával”. Noha a programot már összeállították, részleteket még nem kívánt megosztani.

Hirdetés

„Annyi bizonyos, hogy a tavalyihoz hasonló elképzeléssel szaladunk neki az eseménynek: ugyanúgy lesz egy nagyobb lélegzetvételű utcai megmozdulás, mivel tavaly talán a legtöbbet megosztott videó a Márton Áron téren végződő felvonulásunk volt. A gálaműsorral a februárban elhunyt Kallós Zoli bácsira emlékezünk, ehhez Pávai István szerkesztésében készül egy mozaik-előadás, amelyhez adatközlőket, táncosokat kért fel. Természetesen táncházak, beszélgetések is szerepelnek majd a programban.”

Vannak, akik az eseményhez igazodnak

Szeretnék, ha változatosságban és látogatottságban is hoznák a tavalyi szintet, és ugyanúgy állná a helyét a Hagyományok Háza igazgatójától, Kelemen Lászlótól származó mottó: „Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó”. A tavalyi találkozón százhúsznál több zenész fordult meg, csak meghívott táncost kilencszáznyolcvanat számoltak össze, a sportcsarnokban tartott gálán pedig a szerény becslések szerint legalább kétezer érdeklődő vett részt. „De nem a létszámra hajtunk, hanem, hogy jöjjenek és érezzék jól magukat. Azt tudom, hogy néptáncos berkekben már nagyon várják az eseményt, például

Idézet
a nagy nevű Üsztürü zenekar hozzánk igazította amerikai turnéját, és egy héttel hamarabb jön haza, csak hogy itt lehessen”

– újságolta Orendi. Azt is elárulta, hogy a szervezés mely szakaszában tartanak: vannak nyertes pályázatok, a programterv elkészült, értesítették a népi együtteseket és zenekarokat, lefoglaltattak a szállások, a különféle helyszínek. Jelenleg az arculattervezés folyik, például reklámvideók készülnek. Az Erdélyi Táncháztalálkozót a Hagyományok Háza erdélyi hálózata szervezi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés