
Fotó: Bodnár Arthur
Napok óta készültségi állapotban van a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az áradások következtében fellépő fertőzésveszély miatt.
2010. június 30., 15:592010. június 30., 15:59
Fotó: Józsa Jenő
A megáradt folyóvizek visszahúzódásával és az árhullámok lefolyásával nem múlik el minden veszély, sőt az egyik éppen az áradások után kezd felerősödni: a fertőzésveszély. Ugyanis az áradásban elhullott állatok bomló teteme, a csatornákból, pöcegödrökből kiöntő szennyvíz elkeveredve a medrükből kilépett vizekkel mindent elárasztanak a különböző fertőző betegségek kórokozóival. Befolynak a kutakba, forrásvizekbe, éléskamrákba, pincékbe és zöldséges kertekbe egyaránt. A közegészségügy munkájának – a fertőtlenítésnek, az esetleges gócpontok felszámolásának, illetve szükség esetén a lakosság beoltásának – ideje még csak ezután jön el, azt követően, hogy az árvizek visszahúzódtak – tájékoztatott dr. Bokor Márton, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság medikális igazgatója. Addig többnyire csak felvilágosító munkát tudnak végezni.
Az ilyenkor szükséges lépéseket egyébként már megtették, például megvásárolták az A típusú hepatitisz, tetanusz és tífusz elleni védőoltásokat, hogy szükség esetén be tudják oltani az áradások sújtotta települések lakóit. Nagyon fontos, hogy az árvíz által sújtott településeken élők csak palackozott vizet igyanak, főzésre pedig csak zárt tartályokból származó tiszta vizet használjanak, a fertőzött vizet még forralás után sem ajánlott használni semmilyen háztartási célra, tisztálkodásra sem, ugyanakkor fontos odafigyelni az élelmiszerek megfelelő tárolására is – figyelmeztet dr. Bokor Márton.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!