A Hargita Megyei Törvényszék ítélete szerint a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület továbbra is megtarthatja alapszabályának a székely önrendelkezést támogató passzusát.
2010. december 07., 18:122010. december 07., 18:12
2010. december 08., 11:232010. december 08., 11:23
Még mindig nem ért véget, de a jelen állás szerint jó irányba tart a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület körüli jogi hercehurca. Amint arról már többször beszámoltunk, a maroshévízi székhelyű egyesületet a szintén hévízi Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Călimanilor alapítványok idézték törvény elé.
A felperesek először az egyesület feloszlatását akarták elérni, később megelégedtek volna azzal is, hogy a szervezet törölje statútumának egyik cikkelyét, miszerint támogatja a székelység önrendelkezési tevékenységeit.
A Dr. Urmánczy Nándor Egyesület hivatalos bejegyzése vagy alapszabálya ellen a törvényesen előírt harminc napos határidőn belül senki nem nyújtott be panaszt. Az említett három román szervezet csak jóval később kezdeményezte az egyetlen maroshévízi magyar egyesület elleni pert.
A többszörös fellebbezés után a Hargita Megyei Törvényszékre került az ügy. Itt november 30-án a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület számára kedvező döntés született. Maradhat az önrendelkezésre vonatkozó cikkely az alapszabályban – közölte Cziriák Károly egyesületi elnök. A pert ugyanakkor visszautalták a maroshévízi bíróságra, ahol majd 2011-ben folytatódik az ügy.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!