
Fotó: Pethő Melánia
Ingyenes egészségi szűrővizsgálatot végeznek kecskeméti szakorvosok Gyergyócsomafalván. A karitatív orvoscsapat körében szülész-nőgyógyász, radiológus-ultrahangos, érsebész, belgyógyász, bőrgyógyász, kardiológus, gyermekgyógyász, valamint laboratóriumi vizsgálatokra specializálódott szakemberek vizsgálják a jelentkezőket.
2010. április 28., 17:142010. április 28., 17:14
2010. május 05., 12:172010. május 05., 12:17
Fotó: Pethő Melánia
Immár negyedik éve látogat Székelyföldre a kecskeméti megyei kórház orvoscsapata, hogy egészségszűrést végezzen a lakosság körében. A 2007-ben indult program során eddig Kobátfalván, Székelyvarságon, Oroszhegyen végeztek szűréseket, most pedig Gyergyócsomafalvára kaptak meghívást. Az eddig tapasztaltak alapján azt a következtetést vonták le, hogy a székely ember nem az egészségmegelőzésről híres, nem szeret orvoshoz járni. Sok esetben állapítottak meg komoly egészségi problémákat – ismertette dr. Mócza György, az orvoscsapat vezetője, aki azt is elmondta, már az egynapos csomafalvi tartózkodásuk alatt is találkoztak kirívó esetekkel.
Mócza doktor ismertette, hogy a szűrővizsgálatok eredményeit egy kórlapon rögzítik, amire terápiás javaslatot írnak, annak betartása pedig a páciensen múlik. Az orvoscsoport vezetője szerint a laboros asszisztencia komplex felszereléssel érkezett, az 5 nap alatt közel 900 vizsgálatot fognak elvégezni.
Fotó: Pethő Melánia
A csomafalvi orvosi rendelőben előzetes programálás alapján fogadják a pácienseket. Az előjegyzéseket a község két családorvosa végezte el. A karitatív akcióban a székelyudvarhelyi egészségügyi szakközépiskola végzős diákjai is résztvesznek. A segítkezés számukra is fontos, hisz élesben látják, és közreműködnek az egészségügyi szolgáltatás biztosításában.
A kecskeméti orvosok a programot folytatni szeretnék, hisz mint mondják, így is lehet ápolni a magyar–magyar kapcsolatokat, és íly módon próbálják pótolni azt a székelyföldi orvoshiányt, amit a helyi egészségügyisek 20 évvel ezelőtti kitelepedése okozott.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.