Újszerű kezdeményezéssel jelentkezik a Szent László Kistérségi Társulás és a Székelyudvarhelyi Ifjúsági Alakulat. A fiatalokat megcélzó, de egyébként korhatár nélküli, egy hónapos, Történelmi Hadjáratok nevű program egy játékos időutazás, amely az egészséges életmód népszerűsítése mellett a helyi identitás erősítésére helyezi a hangsúlyt. Hétfőtől lehet jelentkezni, a szervezők 700–800 résztvevőre számítanak.
2011. május 19., 16:272011. május 19., 16:27
2011. május 19., 16:382011. május 19., 16:38
A Történelmi Hadjáratok egy játékos időutazás, melynek segítségével barátságba kerülhetünk saját magunkkal, történelmünkkel, értékeinkkel. „Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen hihetetlenül izgalmas világban élsz, akkor jó helyen jársz, mert a nyár egyik legérdekesebb játékába csöppentél! Gyere, mozdulj ki velünk, pattanj bringára, vedd kezedbe a túrabotot, fotózz, vagy csak egyszerűen érezd jól magad a Szent László Kistérség és a SZIA által szervezett egy hónapos rendezvényen” – áll a meghívóban.
Játék és verseny is
Amint Gál Barna, a Szent László Kistérségi Társulás menedzsere elmondta, a rendezvénysorozat célja értékeink tudatosítása által erősíteni a fiatalok helyi identitását. Számtalan helyszínre kalauzol el, agyagfalvi rét, telekfalvi-muzsnai barlangok, bágyi vár, Budvár, Leső-hegy, égei tölgyek, vágási cserefák stb. Mindezt játékos formában képzelik el, miközben az egészséges életmódot népszerűsítik: biciklizést, túrázást, természetjárást. A program tekinthető egyfajta versenynek is, hiszen az aktív emberkéket szeretnék díjazni kultúrával, a térséggel, az egészséges életmóddal kapcsolatos nyereményekkel. Négyféle programcsomagot találtak ki: barangolót, biciklitúrásat, gyalogtúrásat és csodakosarasat. Mindegyiknek lesz matricája, amit az ebből az alkalomból kiadott zsebfüzetbe kell majd beragasztani. A játékokról, a nyereményekről, összességében a hadjáratokról a http://hadjaratok.szentregio.ro honlapon lehet többet megtudni.
Kalandra fel!
A június 26-áig tartó Történelmi Hadjáratokat közel kéthetes jelentkezési idő előzi meg, erre a fenti honlapon lesz lehetőség hétfőtől, május 23-ától. A versenyre bárki jelentkezhet, kortól és lakhelytől függetlenül, 12 éven aluliak csak kísérővel! Regisztrálni egyénileg és csoportosan is lehetséges. A honlapon végig lehet követni az eseményeket, a programmódosításokról, illetve a rossz idő miatti esetleges változásokról is itt szerezhetünk tudomást. „Újszerű kezdeményezés ez, legalábbis ami térségünket illeti, hiszen ez idáig még nem volt ehhez hasonló próbálkozás. Reméljük, hogy sokan velünk tartanak a hadjáratokban, közel 700–800 résztvevőre számítunk” – árulta el Gál Barna.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
szóljon hozzá!