Hirdetés
Hirdetés

Kájoni Jánosra emlékeztek Gyergyószárhegyen

Györfi Erzsébet énekét Ványolós Orsolya kísérte orgonán •  Fotó: Tamás Gyopár

Györfi Erzsébet énekét Ványolós Orsolya kísérte orgonán

Fotó: Tamás Gyopár

Kájoni János halálának 330. évfordulójára emlékeztek vasárnap Gyergyószárhegyen. Tíz órától a ferences kolostor templomában tartott szentmisét Anaklét atya, Györfi Erzsébet és Ványolós Orsolya közreműködésével.

Tamás Gyopár

2017. július 09., 20:472017. július 09., 20:47

Páter Anaklét ferences atya szentbeszédének első részében megemlékezett Kájoni Jánosról. György József ferences atya 1930-ban kiadott könyvéből idézve, kiemelte az egykor Szárhegyen szolgáló Kájoni János cselekedeteit, rámutatott példaértékű életére. Kájoni János ferences szerzetes görögkeleti vallású, román anyanyelvű szülőktől származott, 1629-ben született Kiskaján, és 1687-ben Gyergyószárhegyen tért meg Teremtőjéhez. Számon tartják őt, többek között, mint orgonista, orgonaépítő, énekszerző, fordító, nyomdász, könyvgyűjtő és botanikus. Az általa összeállított és utólag róla elnevezett Kájoni-kódex a kelet-közép-európai régió, azon belül Erdély zenetörténetének fontos forrása.

Szentségre törekvő ember volt

Anaklét atya kitért arra is, hogy Kájoni Jánost úgy jellemezték, aki sokat imádkozott, az időt ájtatosan, hasznosan töltő, másokat tanító, intő és javító, betegeket látogató, szegényeket szükségeikben segítő férfi volt. A benne lévő isteni kegyelem által rövid idő alatt hasznos munkát végzett. Többek között Mikházán kolostort épített, a romjaiban lévő szárhegyi kolostort házfőnöksége idején újjáépítette, az akkori csíksomlyói kolostor és templom építését befejezte – hallhatták a résztvevők. 

Hirdetés

A szentbeszédet tartó Anaklét atya arra szólította fel a szárhegyi híveket, hogy jó lenne elkezdeni Kájoni János tiszteletét, mert sokkal többet érdemel, hiszen szentségre törekvő és szentségre segítő ember volt.

Idézet
Kájoni János az Urat szolgálta, érte élt és halt. Isten szemében élete teljes életművészet volt. Az lenne a Kájoni János iránti igazi tisztelet, ha a mi életünk valóban evangéliumi élet lenne, tanúságtevő élet, olyan, mint egy imádságos énekeskönyv

– szólt az üzenet.

A vasárnapi megemlékezésen a római katolikus plébániatemplomban fél 11-kor kezdődő szentmisén a Bartalus Vince karnagy által vezetett Kájoni János Vegyeskar énekelt, és az ünnepség részeként a Kájoni János szobornál elhelyezték a kegyelet koszorúit.

A helyi művelődési ház és a Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett vasárnapi megemlékező események közül több is a Csíkszeredai Régizene Fesztivál programjához köthető. A délutáni órákban képzőművészeti kiállítással és az In memoriam Johannes Caioni címmel emlékkoncerttel folytatódott a program, melyen a Szárhegyi klasszikusok, illetve a Codex régizene együttes és Györfi Erzsébet lépett fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
2026. szeptember 21., hétfő

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak

Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

Magyar Péter: ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak
Hirdetés