
Medve pusztított hétfőről keddre virradóra több tekerőpataki gazdaságban – a vadállat három juhot és számos baromfit pusztított el. A károsult gazdák és a vadőrök is a medve visszatérésétől tartanak.
2010. július 20., 17:562010. július 20., 17:56
2010. július 20., 18:562010. július 20., 18:56
Fotó: Gergely Imre
Balogh József tekerőpataki gazda nem sokkal éjfél után lett figyelmes arra, hogy az udvaron szabadon engedett házőrzőkutyák szokatlanul erősen ugatnak. Akkor ennek nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, de reggel már szembesült a medve pusztításával. A vadállat a kerten át közelítette meg az udvart, leszakította a kerítést és az egyik pajta oldalát, majd az ott talált hat juh közül hármat megölt, kettőt pedig megsebesített.
Fotó: Gergely Imre
Az egyik birka húsának nagy részét ott a helyszínen meg is ette. Innen a kerítést letörve átment a szomszédba is, ahol az istállóba tört be, nagy pusztítást végezve az ott talált majorságban. A nyomok tanúsága szerint a medve még legalább 7–8 kertet meglátogatott az éjszaka folyamán, de szerencsére, máshol nem okozott károkat.
Fotó: Gergely Imre
Balogh József elmondta, régebben többször előfordult, hogy medve vagy farkas végzett pusztítást a tekerőpataki gazdaságokban. Ezek a vadállat-támadások azonban az utóbbi években elmaradtak. A gazda több évtizedes tapasztalatára hivatkozva, úgy gondolja, holnap éjszaka vissza fog térni a megéhezett állat.
Fotó: Gergely Imre
Ez a véleményük a gyergyói vadászoknak is. A következő éjszakákon őrséget állnak, készen arra, hogy a medvét elriasszák. A gazdaságot fosztogató vadállattal szemben egyébként nem sokat tehetnek a riasztáson kívül. A medve kilövéséhez nagyon nehéz engedélyt kapni, általában csak rendkívüli esetekben hagyják ezt jóvá.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!