
Fotó: Baricz Tamás Imola
Táncházzal kezdődött pénteken, majd szombaton délelőtt felvonulással, szentmisével és gálaműsorral folytatódott a gyergyóújfalvi Katorzsa Néptáncegyüttes 10 éves évfordulójára szervezett ünnepség.
2017. szeptember 10., 17:492017. szeptember 10., 17:49
2017. szeptember 10., 19:432017. szeptember 10., 19:43
A Katorzsa Néptáncegyüttes 2007-ben három párral alakult, mára 80 főre gyarapodott a táncosok száma. A tíz esztendő alatt több oktató is segítette a csoport előrehaladását. Az újfalvi gyerekeket elsőként Baricz Vince, majd Deák László irányította, őket követte Danguly Ervin, Kiss Adorján, Udvari Róbert és Bakos Ernő.
A néptánc, a népzene reneszánszát éli, és ez nagyon jó, mert a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy ismerik a gyökereiket, fiataljaink büszkék lesznek arra a tudásra, melyet a néptánc, a népzene által sajátítanak el” – mondta az ünnepség megnyitóján Egyed József, a község polgármestere.
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Katorzsa Néptáncegyüttes születése egybeesik azzal az időszakkal, amikor őt a község élére választották. Mint mondta, a jövőben is, akár az elmúlt esztendőben, a községvezetés igyekszik támogatni az együttes kezdeményezéseit. „Egymásba karolva megalakítottak egy civil szervezetet, és a Katorzsa név mára már fogalommá vált, ehhez gratulálok” – tette hozzá a polgármester.
Az ünnepségen a legkisebbek léptek fel elsőként, felcsíki és moldvai táncokat adtak elő.
Fotó: Baricz Tamás Imola
– mondta Deák László, a néptáncegyüttes mindenese. Tőle tudjuk azt is, hogy a csoport legkisebb tagja hároméves, ő is lelkesen készült, hogy megmutassa, mit tanult.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!