
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Szombaton a rendőrök összesen 656 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 74-nek alkohol, 12-nek drog hatása alatt történő vezetés miatt – számolt be vasárnap a belügyminisztérium.
2025. március 16., 19:042025. március 16., 19:04
A közlemény szerint 558 autónak vonták be a forgalmi engedélyét, mert a műszaki állapotuk miatt veszélyeztették a forgalom biztonságát. A rendőrök ugyanakkor 18 jogosítvány nélkül vezető sofőrt szűrtek ki a forgalomban.
Szombaton a belügyi szervek 4772 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1466 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget – írja az Agerpres hírügynökség a belügyminisztérium vasárnapi közlésére hivatkozva.
A bevetések során a hatóságok tetten értek 157 személyt összesen 162 bűncselekmény elkövetésén. Emellett azonosítottak 20 eltűntként nyilvántartott személyt, illetve elfogtak 20 körözött személyt, és 36 személy ellen rendeltek el kényszerintézkedést.
Az eDAC alkalmazás segítségével 53 539 személyt ellenőriztek szombaton a bűnmegelőzés részeként – közölte még a belügyminisztérium.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
szóljon hozzá!