
Idén is folytatódnak a fejlesztések a Maros megyei gyermekvédelmi rendszerben. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A Maros megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság Segesváron egy 2004-ben épült központban gondozza a fogyatékkal élő kiskorúakat, akik számára két családi típusú házat szeretne építtetni, hogy még jobb körülmények között élhessenek.
2021. április 28., 22:022021. április 28., 22:02
„Az előtanulmányok már elkészültek, a megpályázható egymillió eurón felül még 192 ezer lejbe kerül a jelenlegi központ korszerűsítése, a megyei tanács jóváhagyott mindent, most már nagyon várjuk a pályázati kiírást.
– fogalmazott Miklea Hajnal, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője hozzátéve, hogy sok a tennivaló, amíg mindennel elkészülnek, hiszen a tervezés, a szerződéskötések, a kivitelezés, építkezés, berendezés sok időt vesz fel.
A létesítmény igazgatója a Székelyhonnak elmondta, a gyerekek most is jól vannak, megfelelő körülmények között élnek, szakszerű ellátásban részesülnek. Harminc kiskorúról gondoskodtak a központban, ám időközben egy közülük visszakerült a családjához, így jelen pillanatban 29 gyerek tartozik oda.
Ugyanakkor a segesvári és Segesvár környéki fogyatékkal élő kiskorúaknak egy nappali foglalkoztató központot is nyitnak, ahol különböző szolgáltatásokat nyújtanak számukra.
A Maros megyei önkormányzat a legutóbbi ülésén a költségvetés jóváhagyásakor vállalta a korábban elindított projektek, beruházások folytatását. A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2021-re 90 millió lej összköltségvetést kapott.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
szóljon hozzá!