Hirdetés
Hirdetés

Jó példák: közösségükért dolgozó nők munkáját mutatták és mutatják be

Tankó-Molnár Mária, Incze Zsuzsanna és Mihók Edit. Cselekvő emberek •  Fotó: Albert Orsolya

Tankó-Molnár Mária, Incze Zsuzsanna és Mihók Edit. Cselekvő emberek

Fotó: Albert Orsolya

Sorsfordítő nők az elmúlt száz évben című projektje részeként az RMDSZ Nőszervezete közösségük életében szerepet vállaló és tevékenykedő nők életútját ismerteti kiadványokon, illetve mutatja be rendezvényeken. Csíkból Ferencz Angélát, Incze Zsuzsannát, Mihók Editet és Tankó-Molnár Mária Teréziát válogatták be a projektbe, ismerték el tevékenységüket ily módon.

R. Kiss Edit

2018. július 10., 12:562018. július 10., 12:56

Az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezete indoklása szerint olyan hölgyeket mutatnak be, akik mind a maguk kis közösségében, mind térségünk szintjén kiemelkedő eredményeket értek el.

Idézet
Ők csak négy nő a sok közül. Sokan vannak még olyanok, akik köszönetet érdemelnek azért, mert nap mint nap tesznek a közösségért, a csíki értékek átörökítéséért

− fogalmaznak a szervezet kiadványában. Az ebben bemutatott nők közül az Ezer Székely Leány Napja alkalmával szombaton a nyeregben hárman bemutatkoztak az érdeklődők előtt. A fesztivált épp eső és erős szél zavarta meg, így a rendezvénysátor falait leengedték, és

meghitt körülmények között mesélt munkájáról Incze Zsuzsanna, Mihók Edit és Tankó-Molnár Mária Terézia.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője nem tudott jelen lenni. Róla az RMDSZ kiadványában azt írják, „néprajzosként, társadalomkutatóként érdeklődve közelít a helyi közösségekhez, szervezői, intézményvezetői munkáját áthatja a másik fél megértésére és segítésére való törekvés”.

Hirdetés

„Az embert kell látni”

Amikor megkaptam a felkérést a programban való részvételre, azon gondolkodtam, hogy mi ebben a sorsfordítás – mondta lapunknak a csíkszeredai Incze Zsuzsanna. A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének munkatársa, több civil szervezet önkéntese úgy gondolja, ugyanúgy végzi a dolgát, mint más az élet egyéb területein.

Ő a tevékenységével a fogyatékkal élők ügyeit igyekszik képviselni, a „hangjuk” próbál lenni ott, ahol erre szükség van.

„Nagy szeretettel teszem ezt, próbálok változtatni, nyitott maradni. Másoktól is csak ezt kérem, hogy legyenek nyitottak a fogyatékkal élőkkel kapcsolatosan. Nem olyan nagy dolog ez, olyan apróságokon múlik mint például, hogy ne foglalják el a fogyatékosok helyét a parkolóban, vagy hozzák el a gyermekeiket a rendezvényeinkre, mert abban, hogy milyen emberré válunk, fontos, hogy találkozunk-e akadályozottsággal élőkkel.

Idézet
Azt is kérem, hogy ha meglátnak egy fogyatékost, akkor felejtsenek el mindent, amit róluk eddig gondoltak és próbálják meg azt az embert úgy elfogadni, ahogy jön. Mert én elsősorban vagyok Zsuzskó és csak utána fogyatékos. És ez minden sorstársamra érvényes

− fejtette ki a fiatal nő. Úgy látja, a fogyatékkal élőkkel szemben ma is sok az előítélet, de sokat javult a helyzet ezen a téren, nyitottabbak az emberek, mint tíz évvel ezelőtt. Ma már azt kell megmagyarázni az embereknek, hogy

ha a sérült személynek szüksége van például egy rámpára ahhoz, hogy be tudjon menni a könyvtárba, akkor az nem egy speciális igény, hanem ugyanolyan normális, mint ahogy egy ép embernek túracipőre van szüksége a hegymászáshoz.

„A Hargita megyében élő kilencezer társamat képviselve azt mondom, hogy ezt a nyitottságot próbálják az emberek megőrizni. Merjenek élni és ehhez a felénk való nyitottság is hozzátartozik“ – tette hozzá Incze Zsuzsanna.

Helytörténet, szolgálat

2006 óta tölti be a gyimesközéploki községi könyvtáros tisztségét Mihók Edit, aki korábban tanított is a község iskoláiban. A gyermekzsivaj után a könyvtár csöndjében,

a helytörténet iránt érdeklődő diákoknak segítve született meg a gondolat, hogy meg kell írni, könyvbe kell összegyűjteni a közösség történetét.

A gondolatot sok munka követte, majd megjelent a Tankó Gyulával közösen megalkotott falumonográfia, A gyimesi hegyek kőből vannak rakva címmel. Azóta könyvtári nőegyletet is szervezett és amint szombaton a nyeregben megosztotta a hallgatósággal, azt tervezi, hogy

önkéntes munkában helytörténetet fog tanítani a gyermekeknek, hogy átadja a közösségükre vonatkozó ismereteket.

Értékmentő munka

A csíkmadarasi Tankó-Molnár Mária Terézia 37 évig tanított szülőfalujában és nyugdíjasként is igen aktív életet él. Elmesélte,

nyugdíjba vonulása után kezdte el értékmentő munkáját, felkutatta, leírta és babaméretben meg is varrta a feledésbe merülő régi madarasi népviseleteket. Emellett a népszokásokat, hagyományokat is gyűjtötte és publikálta is, több könyve jelent meg ebben a témában.

Az időseknek azt tanácsolja, ne gubózzanak be nyugdíjasként sem, maradjanak aktívak. Hogy ő mennyire az maradt, arra jó példa, hogy a Facebookot sem tartja rossz dolognak, mint elmondta, a különböző népszokások idején rendszeresen megosztja az adott naphoz kapcsolódó hagyományokat, régi fotókat, dokumentumokat a közösségi oldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés