
Fotó: Bodnár Arthur
Hargita megye tanácsának szakemberei, valamint a kivitelező vállalat képviselői jelenlétében elkezdődtek a homoródszentpáli híd felújítási munkálatai július 13-án délelőtt 10 órakor. A 131-es megyei út a Homoródszentpál és Oklánd közötti szakaszon található, az omlásveszélyes állapotban lévő híd fontos szerepet tölt be, mivel ott halad át a forgalom Kovászna megyébe, Barót felé. A munkálatok idejére elkészítenek egy póthidat is, így a helyszínen zökkenőmentes lesz a közlekedés.
2010. július 13., 13:122010. július 13., 13:12
2010. július 13., 16:412010. július 13., 16:41
Fotó: Bodnár Arthur
„Úgy gondolom, hogy Udvarhelyszék térségében, megyénk nyugati felében az utakra, hidakra talán már 20 éve is ráfért volna a javítás – mondta el Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke. „Most sikerült előteremteni a szükséges anyagiakat, hisz a megyei tanács aktuális testülete kiemelt prioritással kezeli Udvarhely térségének hálózatát. Ahogy néhány héttel ezelőtt Gagyról beszéltünk, most szót ejthetünk a 131-es útról is. Ennek nagy része újra van aszfaltozva, és bízom benne, hogy napokon belül a Kénosi-tetőn is megkezdődik az újraalapozott szakaszok aszfaltozása. Nem elég azonban csak az utat megjavítani Kovászna megye határáig, hanem meg kell javítani ezt a hidat is, amely tulajdonképpen egy műemlék, komoly értéket képvisel számunkra. A híd életveszélyes állapotba került, járhatatlanná vált, mindenki tudja, hogy sokszor kellett beavatkozni a biztonságos átkelés érdekében.
Sikerült előteremteni a szükséges pénzt, közel félmillió euró értékben. Nemcsak a hidat fogjuk újraépíteni, hanem azt szeretnénk, hogy az élet folyjon tovább itt. Készül a póthíd, amely legkésőbb 2–3 hét alatt megépül. Ugyancsak gyors munkát szeretnénk a híddal: három hónap alatt, még a tél beállta előtt szeretnénk teljesen újraépíteni úgy, hogy felhasználjuk a régi műemlék elemeket. Bízom benne, hogy 2012-re emelt fővel tudunk beszámolni arról az 500 km-ről, amit elvállaltunk” – fejezte be az elnök.
Fotó: Bodnár Arthur
Egy helybéli lakos, Dimény Sándor néhány fontosabb mozzanatot elevenített fel a több mint 100 éves híd történetéből.
„Ezt a hidat az Osztrák–Magyar Monarchia idejében építették, 1897-ben. A második világháború alatt, a németek visszavonulásakor fel akarták robbantani, viszont Bartha József nagyon szemfüles volt, és percekkel a robbantás előtt elvágta a zsinórt. A kommunizmus után kezdett romlani az állapota, mivel 30–40 tonnás autók is áthaladtak rajta. Most már új hidunk lesz, nem kell reszketnünk amiatt, hogy valaki balesetet szenved.”
Fotó: Bodnár Arthur
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!