
Elfogadott és visszautasított indítványokkal kapcsolatosan tartott sajtóértekezletet Édler András György parlamenti képviselő. Ugyanakkor a miniszterelnökkel való találkozóról is beszámolt.
2010. november 19., 14:152010. november 19., 14:15
2010. november 19., 15:122010. november 19., 15:12
Kedden találkozott az RMDSZ-frakció Emil Boc miniszterelnökkel, aki bemutatta az új bérezési törvényt, és ennek kapcsán javasolta Édler András egy \"devizbizottság\" létrehozását, melynek szerepe az lenne, hogy felülbírálja a nyertes közbeszerzéseket, és kiszűrje azokat, amelyekben \"felfújt\" árak vannak. Az ötletet a miniszterelnök nagyon jónak találta, és abban maradtak, hogy jövő héten bővebben beszélnek róla.
A kormány a vállalkozók ellensége
A képviselő azt is kifejtette, hogy a képviselőházban a héten bemutatott két indítvány kapcsán bírálta a kormány gazdaságpolitikáját. Édler András a Székelyhonnak elmondta, hogy ezen döntések tükrében úgy látja, a kormány a vállalkozók ellensége, és nem akarja már végre megérteni, hogy ha nincs vállalkozói réteg, akkor nincs kormány, nincs állam, nincs semmmi.
A két indítvány közül az egyik arról szólt, hogy a vállalkozó kompenzálhassa az állam felé befizetendő adóit abból a tartozásból, amivel az állam tartozik neki, ezt egy politikai döntés alapján (mivel a kormány mondvacsinált okokra hivatkozva nem támogatta a kezdeményezést) a plénum visszautasította, mindazok után, hogy úgy a szenátus, mind a képviselőház szakbizottsága pozitívan véleményezte – fejtette ki a képviselő.
Diszkriminatív a munkanélküli törvény
A másik indítvány, amit elfogadtak, az arról szól, hogy a 2000/76-os, munkanélküliekre vonatkozó törvény keretében előírt, a friss végzősök illetve a 45 év fölötti munkanélküliek alkalmazása esetében járó állami támogatást csak egy előre meghatározott éves költségvetési keret keretében lehessen lehívni. Édler András úgy véli, ez nem csak diszkriminatív (hiszen csak azok a munkaadók részesülnek belőle, akik az év első felében alkalmaznak), de ugyanakkor előnytelen helyzetbe hozza az álltalában, az év második felében végző diákokat (ezek a következő év elejéig munkanélküliségre vannak ítélve, hiszen az alkalmazó majd kivár, hogy megkaphassa a támogatást), de ugyanakkor korrupciót is generál, hiszen az ügyeskedő közalkalmazottak majd \"jótékony\" telefonértesítések keretén belül tudatják majd az alkalmazókkal, hogy siessenek, mert fogy el a keret, és természetesen nem utasítják majd vissza a hála \"jeleit\".
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!