
A játszótér a gyermekeknek adhat jobb kedvet, a pihenő mindenkinek hasznára lehet
Fotó: Gergely Imre
A betegek számára jelentős megvalósítást mutatott be csütörtökön a gyergyószentmiklósi kórház: a gyermekgyógyászati rendelő bejáratának közelében kis játszóteret és pihenőt alakítottak ki. Az igazi fejlesztések azonban ezután várhatók: a kétmillió euró értékű beruházással kapcsolatban elkezdődtek a versenytárgyalások.
2019. október 04., 11:182019. október 04., 11:18
Több éve tervezték, és most, az Arbor vállalkozók szövetsége felajánlásával, illetve a gyergyószentmiklósi városi kórház saját forrásaiból jött létre a kis játszótér, és mellette a pihenőhely. Több célt szolgál ez: egyrészt, hogy
másrészt, hogy amíg a gyermek játszik, addig az őt kísérő szülő is legyen, hol helyet foglaljon.
Ugyanakkor ezt a filagóriát használhatják a járni tudó betegek is, szabad idejükben a személyzet tagjai is. Ez mindenképpen jobb, kellemesebb körülményeket jelent majd számukra – vázolta Ferenczy István kórházmenedzser.
Nagy beruházásokban gondolkodnak
Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester Ferenczy Istvánnal közösen ismertette annak a pályázatnak a részleteit, amely során kétmillió eurós fejlesztések következnek a kórháznál. Ennek egyik része az épület bővítését jelenti: a járóbeteg-rendelő padlásterét építik be, és alakítanak ki új helyiségeket. Ehhez a tervek elkészítése az első lépés, majd a kivitelező kiválasztásához írják ki a versenytárgyalást. Ha minden jól megy, tavasszal nekikezdhetnek az építkezésnek. De már ezt megelőzően szeretnék üzembe helyezni azokat az orvosi készülékeket, amelyekkel a kórház felszereltsége gazdagodik majd. Ezek megvásárlása a magas érték miatt nemcsak hazai szintű, hanem uniós közbeszerzéssel kezdődik, amit közelebbről fognak kiírni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!