Hirdetés
Hirdetés

Játszótér és focipálya készül Küküllőkeményfalván

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Saját költségvetéséből építtetett játszóteret és futballpályát, továbbá szolgálati lakások és egy közösségi ház létrehozását is tervezi Küküllőkeményfalván a fenyédi önkormányzat.

Fülöp-Székely Botond

2022. november 16., 11:432022. november 16., 11:43

Időtálló, fémből készült játékelemekből építettek játszóteret a nyolcszáz lakóval rendelkező Küküllőkeményfalván a Csergő Bálint utcában, ahol

az is kiemelt cél, hogy biztonságos környezetben kapcsolódhassanak ki a gyerekek

– magyarázta lapunknak Bokor Botond, Fenyéd község polgármestere.

Kikapcsolódásra alkalmas közösségi beruházások valósulnak meg a Csergő Bálint utcában •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Kikapcsolódásra alkalmas közösségi beruházások valósulnak meg a Csergő Bálint utcában

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mint mondta, helyi forrásaikat használták fel a közel 200 ezer lej értékű projekt megvalósítására, hiszen

így kevésbé voltak korlátozottak az önkormányzat lehetőségei, mintha pályázatból dolgoztak volna.

Ennek fényében nem a legolcsóbb megvalósításra, hanem a minőségre törekedhettek.

Idézet
Lehet 30 ezer lejből is játszóteret építeni, de az rövid időn belül tönkremegy. Esetünkben konkrétan húsz évnyi garanciát vállalt munkájára a kivitelező

 – így az elöljáró. Noha a játszóteret egyébként már birtokba is vették a gyerekek, a munka még nem fejeződött be, hiszen padokat, szemeteskukákat is el kell helyezni a helyszínen, továbbá a kerítésépítés is folyamatban van.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Futballpálya, tervek

A polgármester arról is beszélt, hogy több megvalósítás is tervben van – illetve megvalósult már – a Csergő Bálint utcában, ahol megfelelő mennyiségű területet vásárolhatott az önkormányzat. Egy kevésbé forgalmas, központi zónában lévő helyszínről van szó, ahol biztonságban sportolhatnak, illetve kapcsolódhatnak ki a helyiek.

Nemrég fejeződött be például ott a nemzetközileg is elfogadott minőségű gyepszőnyeggel rendelkező kisebb méretű futballpálya megépítése, amelyet hamarosan át fog venni a hivatal.

Ezt a gyerekek és a sportolni vágyók is használhatják majd. Az előző projekthez hasonlóan, ez esetben is a minőség volt a cél, így helyi forrásból 250 ezer lejt költöttek a megvalósításra.

A közelben van még a helyi kultúrotthon, amelyet napkollektorokkal tettek energiahatékonyabbá az elmúlt időszakban – erre a magas számlák miatt volt szükség.

A játszótér szomszédságában pedig elkezdődött egy rusztikusra tervezett közösségi ház megépítése is, ahol szükség esetén orvosi rendelőt és fogászatot alakíthatnak ki.

Erre a beruházásra is helyileg teremtik elő a szükséges anyagiakat.

Hirdetés

A felsoroltakon kívül az országos helyreállítási terv programra (PNRR) nyújtott be pályázatot a község vezetősége, amelyből hat szolgálati lakást építenének – továbbá két, elektromosautó-töltőállomást is felszerelnek. Ez a projekt még elbírálás alatt áll.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia

Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének

Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének
2025. november 12., szerda

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek
2025. november 12., szerda

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba

A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében

Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében
2025. november 12., szerda

A bírósághoz fordul az államfő, mert az AEP nem térített vissza egymillió lejt a kampányköltségeiből

Nem térítette vissza maradéktalanul az Állandó Választási Hatóság (AEP) Nicușor Dan kampányköltségeit, ezért a jogi lépéseket tervez az államfő .

A bírósághoz fordul az államfő, mert az AEP nem térített vissza egymillió lejt a kampányköltségeiből
2025. november 12., szerda

A trafóállomás és más hibák miatt maradtak áram nélkül a csíki települések

Nemcsak Alcsíkon, kedd délután már több felcsíki községben is áramszünet volt, de a két eset nem függ össze egymással az illetékes szerint. Az alcsíki övezetet ellátó tusnádfürdői trafóállomás viszont cserére, vagy javításra szorul.

A trafóállomás és más hibák miatt maradtak áram nélkül a csíki települések
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Munkacsoportot hoznak létre a parlamenti létszámcsökkentés kidolgozására

A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására.

Munkacsoportot hoznak létre a parlamenti létszámcsökkentés kidolgozására
2025. november 12., szerda

Élő népművészet – kortárs népi kézműves alkotásokat várnak

Színvonalas kortárs népművészeti alkotások seregszemléjére várnak pályaműveket a Kárpát-medencéből. Jelentkezni a pályázatra december 1-ig lehet. Az alkotásokat pedig 2026. január 20-áig lehet leadni vagy elküldeni.

Élő népművészet – kortárs népi kézműves alkotásokat várnak
2025. november 12., szerda

Ennek is örülni kell: egy hónap alatt 9,88-ról 9,80 százalékra csökkent az infláció

A szeptemberi 9,88 százalékról októberben 9,80 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Ennek is örülni kell: egy hónap alatt 9,88-ról 9,80 százalékra csökkent az infláció
Hirdetés