
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség tagjai, a a pénzügyminisztérium és az alárendeltségében működő intézmények alkalmazottai december 27-én, szerdán japán sztrájkba lépnek, tiltakozva az ellen, hogy jövő évben rájuk nem vonatkozik az 5 százalékos béremelés – tájékoztatott csütörtök esti közleményében az érdekvédelmi szövetség.
2023. december 22., 11:392023. december 22., 11:39
2023. december 22., 12:322023. december 22., 12:32
A japán sztrájkban a pénzügyminisztérium, az országos adóhatóság (ANAF), a bukaresti államkincstár és a vámhatóság szakszervezeti tagjai vesznek részt – ismerteti az Agerpres.
Az említett intézmények alkalmazottai elégedetlenek, mert
Emlékeztettek, hogy a kormány egy héttel ezelőtt elfogadott 115-ös sürgősségi rendelete értelmében január elsejétől 5 százalékkal nő a közalkalmazottak fizetése.
Rámutatnak azonban, hogy Mihai Constantin kormányszóvivő csütörtökön bejelentette, hogy a kabinet jövő heti ülésén készül elfogadni egy másik jogszabályt, amely előírja, hogy
Hangsúlyozzák, hogy a 2023/81-es sürgősségi kormányrendelet nem fizetésemelést írt elő, hanem hat év után végre igazságot szolgáltatott az ágazat dolgozóinak azáltal, hogy
A szakszervezetisek szerint ez a kizárás diszkriminatív, és amennyiben a kormány elfogadja az előkészített rendeletet, a szakszervezet tagjai folytatják a tiltakozást.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!