
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy ittas sofőr Csíkszeredában, két fiatal pedig jogosítvány nélkül vezetett és balesetezett hétvégén: egyikük motorkerékpárral hajtott árokba, másikuk pedig kerítésnek ütközött, és felborult Kászonaltízen – tájékoztat a hétvégi közúti kihágásokat és baleseteket összegző közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
2023. június 26., 17:002023. június 26., 17:00
Egy 29 éves helyi férfi Csíkszeredában autózott pénteken 13 óra után, amikor összeütközött egy 22 éves csíkszentmártoni nő által vezetett gépjárművel. A helyszínen végzett alkoholteszt alapján a nő nem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően, azonban
A balesetben anyagi kár keletkezett, ugyanakkor ittas vezetés miatt indítottak eljárást.
Szintén pénteken, az esti órákban egy motorkerékpárral közlekedő, 23 éves oroszhegyi férfi hajtott az útmenti árokba a 138-as megyei úton, Zetelakán. Később kiderült, hogy
Az ügyben eljárás indult engedély nélküli vezetés és be nem jegyzett jármű vezetése miatt.
Nem sokkal később, szombatra virradóra, 1 óra körül egy 18 éves, csekefalvi fiatalember balesetezett Kászonaltízen: a hatósági közlemény szerint
A rendőrségi ellenőrzés nyomán kiderült, hogy a fiatal nem rendelkezik járművezetői engedéllyel, leheletéből pedig 0,38 mg/liter légalkoholszintet mutatott ki a mérőműszer.
A hatóságiak jogosítvány nélküli vezetés miatt indítottak eljárást az ügyben.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!